Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után

Az időszaki kiállítások mellett május l-jén nyitotta meg a múzeum „Szentendre és környéke a római korban" című első állandó kiállítását: anyagának túlnyomó részét — mint említettük — a környező régészeti múzeumokból kellett Soproni Sándornak összevonnia. A szentendrei múzeum alakuló kiállítási profilját a széles körű népművelés jegyében olyan kultúrházba, alkalmi kiállítóhelyekre illő vándorkiállítások tarkították, mint 1952-ben a „Növényvédelmi kiállítás", 1953-ban két fejezetben a „Fejlődéstörténeti vándorkiállítás" stb. 1953-ban llosvai Varga István, majd Szamosi Soós Vilmos egyéni kiállítása és a Szentendrei festők III. tárlata adta a képzőművészeti kiállítási program gerincét. Résztvevői között ismét szerepeltek vendégek az előző évieken felül: Dallos Jenő, Boross Géza, Conrad Gyula, Csorba Tibor, Szánthó Imre, Szántó Piroska, Szösz Jenő. Még 1952-ben Pogány Ö. Gábor leirata alapján a múzeum feladatkörének, működési jogosultságának revíziójára, ill. újragondolására kerül sor, szanktifikálva lett a módosított jogosítványban a múzeum képzőművészet terén végzett tevékenysége és várható feladatai. Ennek értelmében Soproni Sándor 1953-ra vásárlást tervezett: a helyi művésztelep anyagának gyűjtését és élő művészektől rajzok, festmények beszerzését, valamint Jankó János műveiből kiállítást Szentendre képzőművészeti múltja legrégibb adalékainak feltárására. A gyűjteményfejlesztés módjai közé vonnák — mint a csekély anyagi erővel rendelkező vidéki múzeumok a későbbiekben annyiszor — a Képzőművészeti Alap vásárlásaiból való részesedést. Közvetett jelek arra mutatnak, hogy a képzőművészeti gyűjtemény megalapozása, még inkább anyagi eszközökkel történő gyarapítása csak terv maradt. 1954-ben kelt ugyanis egy panaszos levél, amelyben arról esik szó, hogy a múzeum mindössze egy azaz egy tárgyat tudott vásárolni. Pogány Ö. Gábor szóbeli közléséből ismerjük, hogy az 1949/13. sz. törvényben életre hívott, 1950-től 1952. december végéig működött MMOK centralizált múzeumügy többfelé kiváltotta a megyei tanácsok nemtetszését, mivel maguk kívántak volna a terület irányító gazdái lenni. A szentendrei múzeum esetében nincs tudomásunk arról, hogy a megyei tanács az akkor Közoktatási Minisztérium Múzeumi Főosztálya fennhatósága alá tartozó múzeum átvételére törekedett volna. 1953-ból leltük fel első emlékét annak, hogy a megyei tanács munkakapcsolatot kezdeményez és megyei kitekintésű szempontok érvényesítésére törekszik. Kérte a múzeumtól, hogy rendezzen kiállítást a Pest megyei képzőművészeti körökben tevékenykedő amatőrök alkotásaiból. A múzeum 1954 és 1956 tavaszán elégítette ki a megyei tanács kérését, amikoris előbb a szentendrei képzőművészeti körnek, utóbb pedig a szentendrei és pomázi körnek közösen nyitott kiállítást. A kiállításoknak abból a szempontból tulajdonítunk jelentőséget, hogy ezen az úton-módon vonul be a járási gyűjtőkörű városi múzeumba az a működését nem mindig kedvezően befolyásoló szempont, hogy munkájában figyelembe kell vennie ezt a nagyobb topográfiai és közigazgatási egységet és ki kell elégítenie az ott felmerülő igényeket. Nem vezet a múzeum tevékenységének ismertetésében a teljesség igénye, azért csak azoknak a főbb mozzanatoknak az ismertetésére szorítkozunk, melyek a képzőművészet érdekében történtek, ill. ebben az irányban terebélyesedésről tanúskodnak. 1954 végén és 1955-ben egymást követően — esetenként képzőművészettel elegyített — politikai kiállítások töltötték ki a múzeum termeit, közbevetőleg rendezték meg Apáti Abkarovics Béla és Pirk János gyűjteményes kiállítását. 1956-ban volt soron a szentendrei és pomázi képzőművészeti szakkörök kiállítása, majd egy grafikai és gyermekrajzanyagot bemutató tárlat. A múzeum kezdeti éveiben a helyi képzőművészet érdekében végzett munkáját a Szentendrei Művésztelep jubiláris kiállítása tetézte. Ahogy említettük, az előző években a szentendrei festők évenkénti kiállítása egy-egy elhunyt művész szerepeltetését leszámítva általában a telepen dolgozók új munkáit tárta a közönség elé. A jubileumi kiállítás (apropója az 1926. évi telepalapí22