Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

In memoriam Sík Sándor - Rónay László: Sík Sándor, a költő (A szavak inflációjától a megtalált szóig)

RÓNAY LASZLO SÍK SÁNDOR, A KÖLTŐ — A szavak inflációjától a megtalált szóig — Aki madártávlatból tekinti át századunk költészetét, alighanem egy nagyon is jellemző ellentétre figyel fel először. A modern líra kezdőpontján egy végtelenül öntudatos költő robban be az irodalomba, aki büszkén vágja kortársai szemébe: „mégiscsak száll új szárnyakon a dal", a képzeletbeli végpontban pedig egy rabruhás ember kocog a vesztóhely felé. Hangtalan lépdel, mert végérvényes bizonyossága lett immár, hogy azok a szavak, amelyek segítségével beszélt, kifejezte magát, énekelt, devalválódtak, hitelüket veszítették. Ennek a századnak volt a költője Sík Sándor, és sorsa úgy hozta, hogy tanúja, sőt, részese volt az öntudatos hódításnak éppen úgy, mint a már-már végleges csődnek. S ha végigtekintünk verseskötetein, bennük is megfigyelhető e lassú változás, ahogy ez az érzékeny, rendkívül művelt lírikus előbb szinte akadálytalanul szárnyalt „szembe a nappal", hogy élte vége felé „őszi fecske" hez hasonlítsa magát. A kezdet kezdetén — most tekintsünk el a méltán népszerű Zászlónkban megjelent zsengéktől — egy jellegzetes, a század első évtizedeiben akár konvencionálisnak is mondható lírikusi léthelyzetbe stilizálva magát így kiáltott: Ásít a sivatag. Ezer álnok álmos szemével Gunyorosan hunyorog a homokóceán. Állok a porhullámok közepén. A két karom magasra tárva, Az ég felé, az ég felé, És égő szemmel és égő szívvel Nézek, szembe a Nappal. Az öntudatos hódító mozdulata volt ez, aki Prohászka Ottokár püspöktől tanulta a lélek megújításának programját, s elsősorban Adytól vette hozzá a lírai elemeket. Prohászka volt az, aki az „álmos", „porhullámba" fulladt kereszténységet felrázta a liberalizmus béklyózónák érzett eszmevilágából, s Ady volt, aki figyelmesen hajolt a magyar Ugar felé, hogy kifejezhesse rejtett szívdobbanásait. De nemcsak Ady Endre állt bátorító példaként a fiatal lírikus előtt. Önkommentárjaiból, kései versmagyarázataiból tudjuk, mily nagy hatást gyakorolt rá ekkoriban a francia nyelven író flamand költő, Maeterlinck. Aligha a múlt század végén kiadott Tizenkét dal szerzőjére kell gondolnunk, bár ennek nyelvi törekvései sem hagyták érintetlenül az ifjú lírikust, inkább drámájára, az 1902-ben megjelent A vakokra, amelynek csillagos ege gyakran felsötéüik Sík Sándor gödöllői ihletésű verseiben, s a dráma alapkérdése sem hagyta érintetlenül, hiszen az egymást, otthonukat és irányítójukat kereső vakok között ott van az öreg pap, igaz, holtan, de személyiségének sugárzásától így 668