Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Novák László: Szász Károly református püspök 1891. évi látogatása a Három városban
a leányoki— ТЧ. oszt. 17: és pedig az I— П. és Ш. IV. összefoglalva, ugyanazon tárgyakat mint a fiúk szép sikerrel tanulják. A harmadfél napig tartó munkának legjobb s legillőbb jutalma egy kis pihenés lett volna. De ilyenben, a bolygó zsidókhoz hasonló sorsra ítélt „egyház látogató püspöknek nincs része. Egy helyet alig végezve, ostor hajtja a következőre. S azt a pár órát, a mi közbeesik, izgató és testet lelket fárasztó ünneplés s ünnepeltetés tölti be. Az iskolák látogatásának befejeztével a népkör már ismert nagy termében, s ez nem lévén elég mindnyájok befogadására, még egy mellékteremben, 130 terítékű ebédre gyűlt össze a város értelmisége polgársága. A „díszebéd" lelkes hangulata nem engedte, hogy pohárköszöntők hosszú sora nélkül múljék el. Különböző oldalakról s különböző szempontokból szólották hozzám — s érintették, ha volnahiúságomat, még inkább szívemet. Makáry apátplébános úr az egyházi férfit, a hazafit s az irodalom munkását köszöntötte fel, mire én — a felköszöntő jóindulatú túlzásait elhárítva magamról a tételt fordítottam vissza, hogy Istentől nyert tehetségeinkkel, bármely állásban, bármely munkakörben hazánknak s az emberiségnek tartozunk — s szolgálhatunk is — Felköszöntötték a „legszebbet és legjobbat" — feleségemet „a" legboldogabbat" — a két püspök asszonyné a mire nekem csak hálát rebegő szavaim voltak, s az igazság, hogy férfi sorsa a nő s ha van bennem valami érdem, az a két nő érdeme stb. stb. Szólt a köszöntő enyém s másé, a hazának, az egyháznak, a népek s vallásokközti egyetértésnek, Czegléd városának s népének — s alig tudott vége lenni. 4 órakor már oszlani — mert 5-kor a vasútnál kellett lenni. Visszatértünk a papi lakra, három napi de soha el nem felejthető otthonomba, honnan az a — vagy még fokozottabb szeretet bocsátott útnak, a mely fogadott vala. — A nép is ott tolongott indulásunk körül s százakkal kísértek ki a pályaudvarra, hol a háziak, szívélyes meleg szavakkal, a sokaság zajos éljenekkel bocsátva el s kísért, míg csak tova nem vitt a robogó vonat. — 6. NAGYKŐRÖS felé. 7 óra felé állottunk meg a vasúti állomáson. Tagadhatatlan, hogy a fogadtatás, nagyon különbözött az előbbiektől s legközelebb a czegléditól. Egy egészen és puritán fogadtatás a milyen mindég kívántam. Sem fény, sem zaj és sem tömeg sem lelkesedés; se, hosszú kocsisor — sem, még a szokásos harangozás sem. Semmi okom föltenni, hogy az őszinte szívesség hiánya tette volna ilyenné, mert az elég kifejezést nyert az üdvözlő s beszédekben, melyeket először a város polgármestere Póka Kálmán, majd az egyház II. lelkésze Cz. Kovács Lajos uraktól hallottam, kik a városi hatóság s az egyházi képviselet szépszámos küldöttségének élén, tiszteletet és szeretetet s örömöt tolmácsoló szavakkal fogadtak. De az én szívemet Nkőrösi emlékeim még is jobban meg hatották, mint ezek a terjesen szabados, kifogástalan és kimért beszédek, melyekre én akaratlanol is magamból s nem belőlök merítettem a feleletet. — Azután kocsikra ültünk s én Nt. Kovács Lelkész úrral mentem a csendes és néptelen hosszú nagyutzán végig s igazán csak akkor vettem észre hogy a harang sem szól, mikor kollégám erre figyelmeztetett, hogy e „puritán"némaságot indokolja és igazolja, a miben én tökéletesen meg is nyugodtam. A lelkész-lak körül is kevés ember volt; Nt. Filó Lajos I. lelkész, néhány presbiterrel várt s egyszerű szavakkal — „hogy majd benn a szobában lesz a fogadtatás" — mert már este és hűvös van: bevezetett. Ott kevés idő múlva összejött a presbiterek nagy része s Filó Lelkész szíves szavakkal üdvözölt, mire én hasonlóval feleltem azután barátságos beszélgetésbe vegyültünk. Vacsora után, szűkebb körben a városi vendéglőben (Filónak kisbb, háztartása lévén) 10 óra tájt haza jőve — mivel szállva itt voltam — ketten majd éjfélig fenn beszélgettünk. Elém terjesztette a pontosan kiczirkalmazott időbeosztást, az itt töltendő napokra s' a' mit 424
