Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter. Kemény Zsigmond és Szász Károly

mentén kell eljutni Szász Károlyig, de nem lesz jó egyenesen haladni, gondolja Kemény. Kiválaszt tehát egy elvi időmenetet és egy elvi térbeli közelítést a majdani mintázathoz. Az időben a következőképpen lépdel: 1. Most Szász Károlyra emlékezem. 2. Szász Károly 25 éve visszavonult a politikától (ami nem igaz!) és 5 éve halott. 3. Az elmúlt negyedszázad előtti időben igenis részt vett a közéletben (később is a szabadságharc idején, csakhogy ezt Kemény nem említi). 4. Annak a politikai küzdelemnek, melynek Szász Károly részese volt, az előzményei 1684-ig nyúlnak vissza. 5. Mi történt 1684 után? 6. Szász Károly 1823-ban megjelenik a politikai életben. Ez tehát az az időpont, amikor az emlékbeszédben elkezdődik a Szász Károly-életrajz, de mint látható, nem megszületésével, hanem azzal a ténykedésével, melynek révén személye a történelemhez (vagyis az időhöz) kapcsolódik. Ugyanakkor az emlékbeszédben ez az a hely, ahol — ismerve már néhány ezzel kapcsolatos véleményt is — feltétlenül ismét gondolnunk kell e mü és Kemény regényeinek összehasonlítására. Ezt a lehetőséget már megelőlegeztük, de itt, az emlékbeszéd időjátékát látva utalni lehet arra^ hogy a regényekben is megkülönböztetett szerepe van az időjátéknak. Miként MARTINKÓ András írta: „A Kemény-mű nagy ontológiai pillanatai — az idő vonatkozásában — az idősűrítésnek pillanatai: a múltnak és jövőnek jelenbe beleépítő, jelenné azonosuló látomások, álmok, felidézések, anticipálások... Az időkoncentráció mindenkor az én eltávolításával — kivetítésével jár együtt. Ez pedig Keménynek egyik legmodernebb eljárása."

103 A későbbiekben is látni fogjuk, hogy milyen mesterien használja Kemény, ezúttal retorikai fogásként, de elsősorban a meggyőzés eszközeként a felidézést, az előre sejtetést (bár ez regényeire nem mindig jellemző), s leghatásosabban az eltávolítást a Szász-emlékbeszédben. Felmerülhet az a kérdés, hogy ebben a most vizsgált műben, vajon alapvető rendező elv-e az idő, hiszen SZEGEDY-MASZÁK Mihály szerint „... amikor Kemény regényeinek idő- és térszerkezetét vizsgáltuk, arra az eredményre jutottunk, hogy ezekben a művekben egyértelműen az idő a központi rendező elv".

104 Az emlékbeszédben ezzel szemben a két dimenzió, a két láncfonál egyenrangúnak látszik. Bizonyságképpen nézzük meg, hogy miként játszik ezúttal a térrel Kemény Zsigmond. Tehát: 1. Most itt vagyunk (Pest, Akadémia). 2. Szász Károly Erdélyben élt. 3. Erdély és Magyarország elkülönülten is kapcsolatban volt. 4. Erdély történelme Magyarországon és Európában is alakítódott. 5. Erdély története. 6. Szász Károly Erdélyben. Mindkét dimenzióban mesteri a távolodás és közeledés módja. Ám Kemény Zsigmond nem elégedett meg ennyivel. A mü valóságából ez az elvi vázlat csak kikövetkeztethető, maga a valóság más, sokkal bonyolultabb. Ugyanis amiként a függőleges szövőszéken a láncfonalak előre hátra-mozognak a vetélő fordultával, úgy változik szinte pillanatonként a tér és az idő a műben. íme: Huszonöt (szótól) — nyugszik (szóig). S midőn — ellen, melyet — üdvözelteték; mert — érintenék. Mindig — vala. Midőn — felé, s ha egy — körülmény is. Erdély — hozhassák. És sem — tartsanak? Erős — maradni. Inkább — megjegyzésem van. Tudatik — honszeretet v. Most már — tartani? 313. p. Erdély múlt Magyarország jelen Erdély múlt, Erdély — Magyarország múlt—jelen Téren kívül múlt—jelen Erdély— Magyarország múlt Magyarország jelen 314. p. Erdély múlt Magyarország jelen Erdély — Magyarország jelen—múlt Magyarország jelen Erdély múlt 315. p. Erdély jelen—múlt 95