Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

a Töredékek nemzetfogalma az eszményi közösséget kereső Kölcsey gondolkodásának a romantikus nemzeteszme felé hajló irányváltozását is jelzi már. Mégpedig éppen azáltal, hogy a tanulmányon belül kétfajta nemzetkoncepció van jelen. Az egyik a második, a másik a negyedik töredékben. Kezdjük az előbbivel! „Azon sokféle és sokfelől nem beköltözött, de berohant népnek, mely a római birtokokat egymás után meglepte, elmúlhatatlan szüksége volt egy oly középpontra, mely által bizonyos meghatározott pályába szoríttassék: mint a planéták a nap által. S ez a pont a hierarchia lőn. (...) így talált az európai békétlenül küzdő vad fajzat a hierarchiának kebelében nemünemü nyugalmat és megelégedést, s nemünemü egyarányt és öszveérésnek pontjait különböző státusai közt; s ezáltal az emberiségnek egyik szép céljához, a közösüléshez s testvéresedéshez közelgetett."

50 Kölcsey ismeri, idézi és el is fogadja azokat a történetfilozófiai koncepciókat, amelyek szerint e „közösülést" és „testvéresedést" külső okok, mindenekelőtt a terjeszkedő iszlámmal szembeni katonai védekezés kényszere mozdította elő, de úgy véli, hogy nem az ok, hanem az a következmény a lényeges, hogy e katonai természetű egymásrautaltság végül is spirituális közösséggé formálta Európa népeit, s e közösség szelleme az az „egyféle istentiszteletben", s a közös nyelvben nyilatkozott meg. „ .. .ki fogja tagadni, hogy az egyféle istentisztelet a honszeretetnek erős köteléke volt; a többféle istentisztelet pedig milliomokat kapott ki a patriotizmusnak határaiból? Ugyanazon földnek két különböző oltáránál áldozó lakosa gyűlölte egymást, s túl hegyen, folyón és tengeren az idegen föld rokon hitű lakójához érzett rokon vonzódást; s a hazafinak lángérzeményeit vagy a fanatikusnak vad dühe, vagy a kozmopolitának hidegsége fojtotta el."

51 — „Honszeretet", „patriotizmus", „hazafi", e szavak használata már itt is arra utal, hogy univerzális közösségeszménye feltételezi a szűkebb — nemzeti — közösségalakulatokat, de kontextusuk azt is félreérthetetlenné teszi, hogy azok létezését csak Európa politikai és szellemi egységének alárendelten tudja elképzelni. Hogy hogyan, azt a deák nyelv kultúratörténeti funkcióját magasztaló fejtegetései teszik érthetővé. Herderrel vitatkozik, aki szerint „a hierarchia által közönségessé lett deák nyelv" lenyomván a nemzeti nyelveket, lenyomta a nemzeti karaktert és kimíveltetést is. (...) Úgy vélem — replikázik Kölcsey — nagy a különbség aközt, amit a deák nyelv ma tehetne és akkor tehetett. Mert ha a mi korunkban a nemzeti nyelven uralkodó deák a nemzetiséget és a tudományos felvilágosodásnak elterjedését akadályoztatná is: de a közép időkben egyfelől a tudomány örökös vesztét előzte meg, másfelől a jövendő világosodásnak és kifejlésnek elébe dolgozott. (...) A hierarchiának ölében fekvő nemzetek (...) a deák nyelv segéde által szerezték mindazt a tudományt és felvilágosodást, amit saját nyelveikben és saját régiségeikben hiába kerestek volna: valamint egyedül a deák s a deáknál fogva a görög klasszikusi műveken szedett zsákmányokból gazdagították meg nemzeti nyelveiket, s így léptek azon magasságra, melyen fénylenek."

52 Kölcseynek a latin nyelv szerepéről Herderrel folytatott vitája arra is rávilágít, hogy mire is vonatkozik a természetes történelmi fejlődésről kifejtett álláspontja. „Herderrel azon kopáncshoz hasonlítjátok a hierarchiát, mely az éretlen gyümölcsöt magában tartja; a gyümölcs érelmével pedig, nem lévén többé szükséges, széjjelreped, s lehull. (...) A kopáncsról vett hasonlatosság nehezen fog próbát állani. Az érett gyümölcsnek kopáncsa magától reped meg, s a gyümölcstől annak sérelme nélkül válik el. De a hierarchia nem megrepedt, hanem megrepesztetett. (...) Jele, hogy a kifejlésnek ideje még nem természetesen jőve el."

53 A két herderi gondolattal folytatott problémában benne rejlik a nemzeti individualitásnak egy sajátos, még nem romantikus koncepciója is. A nemzet — eszerint — mindenekelőtt egy népfaj szellemi egysége, ám ez a szellemiség nem a népfaj ősi, öröklött sajátságaiból, hanem éppen az ilyen sajátosságokat háttérbe szorító, negligáló egyetemes európai kultúrából származik. A nemzeti közösségek önállósulása ezért semmiképpen nem jelentheti ennek az egységnek a megszűnését, hiszen az egészséges („természetes") fejlődésnek éppen az a kritériuma, hogy a formák elkülönülése ellenére is meg70