Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

őrizze a tartalom azonosságát. Vagyis a nemzeti kifejlődés nem valami eredeti tartalmi különösség érvényre jutása a számára külső, idegen politikai és kulturális közegen keresztül, hanem csupán formai elv, melynek éppen az az értelme, hogy színesebben és gazdagabban bontakoztassa ki azokat az egyetemes tartalmakat, amelyeket nem mint időtlen lényegiségeket hordoz, hanem történelme során épített magába. Ha a nemzeti mint formai elv csak erőszakos úton érvényesül a tartalmát őrző korábbi formarenddel (hierarchia) szemben, akkor — mivel tartalmuk közös — szükségképpen saját tartalmát is torzítja, sérti. A Herder kopáncshasonlata ürügyén megfogalmazott történetszemlélet az adott kontextusban tehát nem annyira általánosságban jelenti a revolúciók jogosságának és célszerűségének a kétségbevonását, mint inkább konkrétan a nemzeti fejlődésre vonatkoztatva. Ez a kulturális értékhordozó szerepére redukált nemzetfogalom eltér egyfelől a nemzetit mint politikai szuverenitást értelmező nézetektől, másfelől közvetett bírálata a kor csupa tartalmatlan külsőségekben megnyilatkozó (= formacentrikus) nemzeti szellemének. Azaz ismét egyszerre határolja el magát a francia példától és a magyar provincializmustól. Maga a redukció azonban Kölcsey gondolkodásának legkevésbé előremutató vonását tükrözi. Mert itt nem egyszerűen a politikai szféra jelentőségének elsikkadásáról van szó, hanem általában az individualitás természetének fel nem ismeréséről. Törvényszerű, hogy a maga különös szerepét még fel nem lelő Kölcsey, aki most még gondolatilag sem képes feloldani az ellentmondást absztrakt emberfogalmán belül (hiszen a műveletlen többség individuumának és a tudás emberének egy művelődéscentrikus világképben nem lehet egységes antropológiája), a nemzeti szubjektumot is csak metafizikusán, mint tartalmatlan természeti forma (népfaj) és egyetemes szellemi tartalom (erópai kultúra) ideális egységét tudja elképzelni, s nem mint egy különös tartalom önelvű létezését, amely miközben egyetemes kulturális értékekhez igazodik, gazdasági és politikai autonómiára tör. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ez az emberkép és ez a nemzetfogalom nemcsak logikailag, de a személyiségfejlődés pszichológiája szerint is feltételezi egymást; s ahhoz, hogy Kölcsey kitörjön a „tudás emberének" ideálvilágából, s nemcsak mint műveltséghordozó keressen átjárót a műveletlen többséghez, egyszóval ahhoz, hogy közéleti személyiséggé formálja önmagát, önszemléletét és nemzetfogalmát is át kell alakítania. A Töredékeken belül ez nem történik meg, de — miként utaltunk már rá — az utolsó részben felvillan egy olyan gondolat, amely a fentitől határozottan elkülönülő, már romantikus nemzetfelfogás csíráját mutatja. „A vallás — mondja Kölcsey — (...) az a menedék, amely a természeti jusnak gyengeségét legelőször oltalomba vette, s melyből a nemzeteknek jusaik, a magok kicsinységében, legelébb kiszállani merészeltek."

54 Az a — Vico és Herder történetfilozófiájában gyökerező — teoréma bukkan itt fel, mely szerint a nemzetek kifejlődésük korai szakaszán isteni fennhatóság és oltalom alatt állanak, s majd felnőtt korukra érve válnak csak szuverén uraivá önmaguknak, vagy ahogy Kölcsey mondja, „kiszállni merészelnek" a vallás és a természet nyújtotta menedékből. A Töredékeken belül nem ütközik meg a két nemzetfelfogás, de tudjuk, hogy végül is ez a történetiséget és metafizikai szemléletet egyesítő organikus nemzetfogalom fog győzni Köcseyben az egyetemes közösségnek alárendelt, csak formális individualitást képviselő nemzetfogalommal szemben. E „győzelemnek" majd a Himnusz lesz az első dokumentuma, ami azt jelenti, hogy 1823-ban, azaz a Törekékek első átdolgozásának évében a lírikus világképében már uralomrajut a teoretikus esszében még csak csírázó gondolat. S ez olyan alkotáslélektani törvényszerűségre irányítja figyelmünket, ami a szerző valláshoz való viszonyának legszubjektívabb motívumára is rávilágít. Hiszen az az eltérés, ami a nemzet életképességének (kis-, illetve nagykorúságának) megítélésében mutatkozik, a Töredékek és a Himnusz világképében, nem a történeti-politikai valóságismeret elmélyülésével, hanem csakis Kölcsey személyiségfejlődésének felgyorsulásával magyarázható. Az 1814 és 1823 közé eső esztendők, tehát a Töredékek fogantatásának és kihordásának évei, a lírikus pályájának korszakos jelentőségű szakaszával esnek egybe. Az önmagára koncentráló, szubjektív kínjait panaszo71