Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
In memoriam Sík Sándor - Baróti Dezső: Sík Sándor patriotizmusa
JELENÍTS ISTVÁN „KÖZÉPISKOLÁS FOKON" - SÍK SÁNDOR ÉS A KÖZÉPISKOLAI MAGYARTANÍTÁS Sík Sándor — mint Baróti Dezsőnek nemrég megjelent kismonográfiájából is megállapítható — az 1940/41-es tanévben tartott egy kollégiumot a szegedi egyetemen ezen a címen: A magyar irodalom az iskolában. Nagyon jó jegyzet készült róla, első soraiból szinte az élőszó erejével kihallik ma is az egykori előadó hangja: „Ez a kollégium tisztán és kizárólag csak használni, éspedig gyakorlatilag használni akar. Itt tudatosan száműzzük a tudományt a szó teljes értelmében: itt most nem irodalomtörténészek és tudósok ülnek, hanem leendő tanárok. És egy öreg tanár, aki húsz évig tanított a középiskolában és a tapasztalataiból akar beszélni." Nagyon jellemző kép ez: a leendő tanárok között megszólaló öreg tanáré, aki tapasztalataiból merít, hogy hasznosat, gyakorlatilag használhatót nyújtson. A költő 52 éves volt ekkor, öregnek a leendő tanárok szemével láthatta önmagát. De milyen kedves büszkeséggel beszél a húsz évről, amelyet a középiskolában töltött! Milyen világosan érzi, hogy annak munkája, emlékanyaga aranyalapot ad minden mondatának. A kollégium maga nagyon érdekes: ma is helytálló didaktikai útmutatás, helyt-helyt egészen személyes hangú vallomás is. Mindannyiszor csak annyira, hogy személyessége ne veszélyeztesse a fejtegetés tárgyilagosságát. De most nem ennek a jegyzetnek ismertetése a feladatom. Inkább arra szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy az említett húsz év Sík Sándor életének leghosszabb összefüggő szakasza. Talán még akkor is, ha az 1924/25-ös tanévet leszámítjuk belőle, ezt az esztendőt Rómában s Itáliában töltötte. Utána valamivel rövidebb időszak a szegedi egyetemen töltött esztendők sora majd 47-től 63-ig újra Budapesten a tartományfőnökség, a Vigília szerkesztésének korszaka. Az 1910/11-es váci, majd az egymást követő budapesti évkönyvek arról tanúskodnak, hogy a költőt elöljárói nagyon komolyan bekapcsolták az iskolai munkába. Vácott heti 18 órával és osztályfőnökséggel kezdett. Pesten 21-ig is fölment a heti óraszáma, és itt is többször osztályfőnök volt. Tanári éveinek utolsó harmadában kevesebb órában tanított, néhány évig csak 11—12-ben, hogy aztán újra eljusson a heti 15-ig. De addigra már a gimnáziumi cserkészcsapat vezetője volt, egy-egy évben az iskolai önképzőkör vezető tanára is, s a rendi tanárképzőben is tanítania kell. Arról, hogy mennyire komolyan vette, mekkora figyelemmel, odaadással és örömmel végezte tanári munkáját, kivált a magyar nyelv és irodalom tanítását, akkor alkothatunk legtisztább képet, ha gondosan áttanulmányozzuk azokat a gimnáziumi tankönyveket, amelyeket a húszas években egymás után szerkesztett. Az említett egyetemi előadás egyik fejezete a tankönyvről szól. Érdemes idéznünk egy bekezdését, vallomásra, önéletrajzi vonatkozásra találunk benne: „A tankönyvhöz mindenekelőtt adva van egy szerző. Miért ír az tankönyvet? Van néha olyan, aki évekig kínlódik egy rossz könyvvel, és most csinálni akar egy jobbat. Nemes ambícióból. Sokaknál szerepel aztán az anyagi szempont. Máskor az érvényesülési vágy. Szólva nem mindig, sőt úgy gondolom, az esetek többségében nem pedagógiai elszánás indítja a tankönyvírót." 653
