Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bihari József–Farkas Péter: Pest megyei irodalmi topográfia

ségnek — nem soroljuk tovább, mert talán ennyiből is érzékelhető, hogy itt az irodalmi élet területi megoszlásáról van szó. Magától értetődik, hogy kutatás majd lajstromozza ezeket a településeket korok szerint is, egymáshoz való (földrajzi) viszonyuk szerint is, de a célja nem önmagukban a listákban lesz. Nyilvánvalóan azt vizsgáljuk ugyanis, hogy egy püspöki város — ezúttal Vác — hogyan teremt irodalmat a változó korokban, s milyen az eredménye ennek a teremtésnek. Azt kutatjuk, hogy az eltérő földrajzi környezetű Nagykőrös protestáns iskolája milyen irodalmi hagyományokat éltetett és teremtett az elmúlt századokban. S azt a különleges folyamatot kutatjuk, melyek eredményeként a XX. században üdülőhelyeink — pl. Verőcemaros, Leányfalu, Visegrád stb. — kialakultak, s azonmód be is vonultak az irodalomba. Magától értetődik, hogy az üdülés csak meghatározott korok társadalmi jelensége lehet, s létrejöttének társadalmi folyamatai eléggé jól kitapinthatóak. Az is eléggé kézenfekvő, hogy az üdülőhelyek mindenkori kiválasztásának társadalmi okai vannak, melyek sorában éppúgy megleljük az infrastruktúrát, mint a táj szépségét mérlegelő ízlést. Pontosan ezzel az utóbbi tényezővel kapcsolatban hadd fejtsük ki véleményünket HÄUSER Arnold szavaival, aki szerint a „természeti feltételeknek nincs határozott helyi értékük és önálló funkciójuk a történelemben; csak akkor válnak a fejlődés számottevő tényezőivé, ha kapcsolatra lépnek az emberi lét változó feltételeivel. Ezért nem beszélhetünk például a tehetetlenségi erő vagy a levegő szénsavtartalmának történelmi szerepéről. A táj maga sem tölthetne be történelmi funkciót, hanem örökre megmaradna eredendő, a történelem szempontjából jelentéktelen és hatástalan állapotában, ha nem változna képe az ember tudatában."

13 Aligha tévedük nagyot, ha feltételezzük, hogy itt most mindenkinek RADNÓTI Miklós közismert sorai jutnak az eszébe: Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöt, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím, itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

14 Aligha szorul különösebb bizonyításra, hogy a tudós Häuser és a művész Radnóti szavai igencsak összecsengenek, sőt mindketten ugyanazt mondják. A mi szempontunkból nézve azt, hogy mi a topográfia veleje. Hivatkoznunk lehet azonban — rajtuk kívül — MARTINKÓ Andrásra is, aki szerint a „művészi látás, élmény formálás története... szerves része a művészet történetének. Egy-egy művészeti korszak, a társadalom, kultúra s vele a tudat fejlődési foka nemcsak azt modellálja, hogy miképpen, milyen formai eszközökkel, milyen nyelven, stílusban válik a valóság művészi élménnyé. így kerülhet az élményi anyagok közé a személyes érzelmi világ, a táj, a történelem, a tudatalatti, a vallásos, a tudományos stb. anyag."

15 639