Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bihari József–Farkas Péter: Pest megyei irodalmi topográfia

lyességgel, ahogy a palota erkélyén az összegyűlt tömegnek régente felmutatták az újszülött trónörököst. Az Alföldet nem a gólya, hanem a költő hozta."

7 Arról van tehát szó, hogy nemcsak a táj teremti az irodalmat, hanem az irodalom is a tájat. S noha még csak ott tartunk, hogy a nehézségeket érzékeltessük, máris eljutottunk annak a lehetőségéhez, hogy kijelentsük: a topográfia célja nem lehet egyszerűen a helyrajzi adatok regisztrálása, a tényszerű műveltséganyag kiegészítése, pontosabbá tétele. A topográfia célja csakis a hatások vizsgálata lehet... További meggondolásaink elé helyezzük el egy már elkészült topográfiai mű előszavának néhány gondolatát: ,, Adhat-e egy-egy jól körülhatárolható tájegység sajátos megkülönböztető értéket a kultúrának? S ezen belül az irodalomnak? Ne menjünk túl messzire a bizonyító példáért; a legnagyobbak egyéni karakterét alighanem öntudatlanul is ilyen szempontok szerint vezetjük le, életművük jellegzetessége a szemünkben már-már egy táj, vidék vizuális képével is összekapcsolódik. Petőfi végtelen Alföldje s ugyancsak Arany tikkadt szöcskenyájas mezői, de Ady hepehupás vén Szilágysága is élénken él tudatunkban, mint művészetük, megmásíthatatlan kerete. A természetben élő ember benyomásait, majd a költő esetében tollra kívánkozó élményeit az anyaföld, a szülőföld eredendően meghatározza, s olykor anélkül, hogy tudatosan is számolna vele, a megteremtett emberi kultúra egymásra rakódott rétegei oly mértékben gazdagítják, telítik, amennyire történelmileg visszamenő érvénnyel gazdag az a vidék."

8 A Simon Istvántól származó megkapó gondolatokból kiindulva vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy az alkotó lét és az irodalmi alkotás szempontjából mi az igazán fontos. A táje, mint természeti képződmény, avagy a táj történelmi gazdagsága, mint társadalmi képződmény. Kérdésünk megválaszolására igyekszünk még visszatérni, de azt már most megjegyezzük, hogy fontosságot a hatások komplexitásában látunk. Még fontosabb megjegyzésünk, hogy egy irodalmi műben alapvetően nem a természeti tájról, s nem a táj történelmi gazdagságáról találunk adatokat, tudnivalókat, hanem az alkotóról. Érvényes ez a megállapítás még az olyan tájteremtő művekre is, mint Petőfinek az előbb emlegetett költeménye. Mielőtt azonban elmélyednénk e téma elemzésében, vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy területileg, egészen egyszerűen méretében meghatározható-e az irodalomban ható táj, s esetünkben az adatok földrajzi gyűjtőköre. Magától értetődik, hogy mi eleve meghatároztuk kutatási területünket, mondván: Pest megyei irodalmi topográfiát akarunk készíteni. Egyszerűen azért, mert a Pest megyei múzeumoknak éppen ez a dolga. Ettől a hivatali ügytől eltekintve azonban nagyon is érdekelhet minket az a probléma, hogy egy megye lehet-e kerete a topográfiai szemléletű irodalmi vizsgálódásnak. Meggondolásainkhoz hívjuk segítségül ismét SIMON Istvánt: ,,A szülőföld pedig a legmélyebb, kiélhetetlen élmény egész életünkre. A megye általában még az a legnagyobb megnevezhető terület, amit az ember otthonának érez. Odavalósiak vagyunk, ezt érezzük és mondjuk is. Ezért van értelme annak is, ha a bennünk szunnyadó és munkálkodó lokálpatriotizmust nem hagyjuk gazdátlanul, hiszen hazánkon belül a részeiben is gazdag örökség számbavétele az egésznek igen hasznos: apró mozzanatai is tudatunkba vésődnek."

9 A sors vagy a történelem iróniája, hogy idézett költőnknek két megyéhez — Zalához és Veszprémhez — is lehetett kötődnie anélkül, hogy szülőfalujából, Bazsiból kimozdult volna. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy valóban mindenkinek van szűkebb hazája, s a magyar megyerendszernek van, vagy legalábbis volt annyi történelmi, földrajzi, gazdasági, néprajzi stb. megokoltsága, hogy kereteket adjon szűkebb hazáinknak. Sajnos — úgy látjuk —, hogy éppen Pest megyével vannak problémák e tekintetben. Ezek egyik legszókimondóbb megfogalmazója MESTERHÁZI Lajos volt: „Pest megyei lokálpatriotizmus, Pest megyei öntudat igazában nincs. Talán 1848-ban volt utoljára, amikor is a Pest megyei küldöttek adták az országgyűlés radikális szárnyát. Egy biztos: az én gyermekkoromban már nyoma sem volt. Bárhol döngette a mellét valaki, hogy ő »baranyai gyerek« vagy »hajdúsági gyerek«, nekem soha nem jutott eszembe, még ha netán éppen maga637