Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)

1969: „Szétdarabolja magát, tudását, ötleteit, lelkesedését szétosztja az emberek között. Örökké dolgozik, szervez, utazik."

118 1976: „Zoltán a műveletlen nemzet lelkiismerete a műveltebb nemzetért."

119 Halála után három évvel, 60. születésnapján, Fekete Gyula a következőket mondja sírjánál a Farkasréti temetőben: „Olyan kifutója, szervezője, gazdája — mindenese — volt б az irodalomnak, az Olvasó Népért mozgalomnak, a közművelődésnek, a közéletnek, úgy végigrohanta, elszolgálta az életét, annyi mindenhez köze volt ebben az országban, és annyira nincs ebben utóda, hogy máig érezzük — mi már örökre érezni fogjuk — a hiányát."

120 Elszolgálta az életét, de számára ez a szolgálat életszükséglet volt. Önvallomásnak is felfoghatjuk Darvas Józsefről írt sorait: „Darvas József az az író volt, aki egész életében — íróként is, irodalompolitikusként is — szolgálatot vállalt, mert — szolgálatot akart vállalni. ... Nem tudott meglenni sem az írás, a legönvallóbb önkifejezés, sem a közösségi életbe közvetlenül beavatkozó cselekvés, szervezőmunka nélkül."

121 Tréfásan jegyzi meg magáról egyik Darvas Józsefről szóló írásában: „Azt könnyen tűröm, ha valaki azt vágja a fejemhez, hogy rossz író vagyok (istenem, soha nagyobb sértést), de hogy rossz szervező!"

122 „Tényleg a sok funkció fosztotta meg tehetségének igazi kibontakozásától, vagy tehetségének természete predesztinálta őt eredendően arra a szerepre, melyet vállalt? — teszi fel a kérdést Katona Béla. — Nehéz erre megnyugtatóan válaszolni, majdnem biztos azonban, hogy ha szervezőképessége, az irodalmi közélet szolgálatára való hajlama, sajátos népművelői buzgalma nem lett volna erős, legalább olyan mélyről fakadó szenvedély, mint írói tehetsége, semmilyen rábeszélés, kényszer stb. nem tarthatta volna őt ilyen hosszú időn át a »hivatal rabságában«. Nyilván azért maradt ott, mert ezt a munkáját teljesen egyenrangúnak érezte írói tevékenységével. Számára nem kényszerpálya, nem valamiféle pótcselekvés volt az irodalomszervezői munka. Eredendően közéleti alkat volt, aki egyszerűen nem tudott meglenni gyakorlati feladatok nélkül. ... sohasem б kereste a funkciókat, a funkciók keresték meg őt."

123 Kételyei, kétségei természetesen gyakran voltak. Nem az „elpazarolt idő" miatt, hanem mert többször kellett látnia, hogy közéleti szervezőmunkája nem hozza meg a remélt eredményt. „Valami megkeseredett benned..." — írja Kulin György baráti levelében 1977. január 31-én. „Gondjaid vannak a Szövetségben, ami egész jövődre kihat. Áldozatos munkában eltelt évtizedek után sok mindent mérlegre kell tenned. Egyéni terveid voltak és vannak és szét kellett szórnod önmagadat, mindig félretéve dédelgetett álmaidat. ... Bizonyára jól tudod, hogy egy előadás nyomán a hallgatóság nem válik olvasóvá. Nincs olyan adminisztratív intézkedés, amellyel az embereket művelődésre lehessen kényszeríteni. Csak a belülről fakató igény ... indíthatja el az embereket a művelődés útján. ... A rácsodálkoztatás az igazságra és a szépre még nem minden. A tennivalók dandárja ezután következik."

124 Többször összeütközésbe került a hivatalos fórumokkal is. Az 1960—70-es évek egyes kultúrpolitikai vezetői „... nem akarták vagy nem tudták őt megérteni. Ezért jó néhány igazságtalan gáncsoskodásnak, közvetett támadásnak volt kitéve. Ezért le is mondott a HNF Pest Megyei Bizottsága alelnöki tisztségéről, ami akkor a reveláció erejével hatott. Bánkódott miatta, de ez nem kedvetlenítette el. Zoli nagyon szeretetre méltó, nyílt és kedves, nagy empátiával rendelkező egyéniség volt, de nem volt gyáva. Ô kimondottan bátor és nyílt ember volt. Az események őt látszanak igazolni" — írja Antalfia Jenő.

125 Utazó, szervező életformája nem kedvezett a szépirodalom, különösen nem az epikai műfajok művelésének. Hagyatékában több kiadói levél található, amely soha el nem készült kéziratok lejárt határidejére figyelmeztet. Néhány novelláját, esszéjét több kötetben is publikálta, mert egy-egy kötet nyomdába adásakor nem volt elég befejezett írása. Hiába figyelmeztette Szabó Pál, Darvas József, Szentendrén és Leányfalun élő barátai. „Zoli, nagy a 589