Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)

kívánkozóan plasztikusak. A szereplők jellemzésének eszközei (az evés módja, az arcjátékok, a mozdulatok leírása) ugyancsak a megfilmesítést sugallják. A kitűnően jellemzett környezetbe a következő, határozott ecsetvonásokkal felvázolt szereplők — egy halálra ítélt világ halálra ítélt embertípusai — élnek, mozognak a történelem által igen szűkre szabott kereteik között: a gőgös, idős grófnő; fia, a jókedvűen harsogó, de ridegen lavírozó, számító ezredes; az egykori párizsi szobrásznövendékből vidéki ezredesnévé szürkült, sorsába belenyugodni nem tudó fiatalasszony; az ezredesné nyíltszívű, romlatlan, de tehetetlen húga; a tényekkel számolni nem hajlandó, Hitlerben vakon bízó őrnagy; menyasszonya, a babaarcú, hideg kék szemű üres szépség; tatóka, a szenilis vén tábornok és végül a társasághoz leglazább szállal kötődő, szinte kívülálló diák, akiben imponáló műveltsége, tisztessége, komolyzenei felkészültsége, Bartók iránti rajongása, reális politikai felfogása alapján magára Fábián Zoltánra ismerhetünk. A kisregény második felében megjelenik egy újabb szereplő a luciferien hitetlenkedő, vaslogikájú, reménytelen szerelme miatt mégis esendőén emberi mérnök személyében. A diák mellett б a regény egyetlen, maradéktalanul rokonszenves szereplője, akin nem telik be a történelemnek a címben jelzett ítélete. A cselekmény 1944. augusztus 23-án, Románia Szovjetunióhoz való átállása napján kezdődik. E súlyos történelmi esemény hátterében — olykor előterében — egy másik szál vonul: az ezredesné és a diák szerelme, amely a nő számára önmaga megmaradásának utolsó reménye, a diák számára pedig sokszínű élmény, inspiráció zeneműve megkomponálásához. E szerelembe őszintesége, mélysége ellenére is disszonáns felhangok vegyülnek: az apró hazugságok, a képmutatás nem illenek a diák egyenes jelleméhez. A tragédiával fenyegető történelmi helyzet sem kedvez a tiszta (az ezredesné számára a megtisztító) szerelemnek. A zárt kompozíciójú kisregényben fokozatosan érik a tragikus végkifejlet. A mű első harmadát a vibráló feszültségek ellenére is a felszínen lévő, békebeli úri idill határozza meg. Ezután egyszerre oszlanak el a politikai és az egyéni élet illúziói: Románia átáll, kirobban a diák, az ezredesné és az ezredes konfliktusa. Itt mutatkozik meg legélesebben az ítélet előtt állók erkölcsi romlottsága: az ezredes szemet huny felesége hűtlensége felett, hogy cserébe a diák segítségére legyen az oroszok győzelme után. „Előre protekciót keres az oroszokhoz, ha kell, a felesége ágyán keresztül. Igazi magyar mágnás" — jellemzi később találóan az őrnagy. Ez után a konfliktus után következik a regény legszárnyalóbb, leglendületesebb része: beteljesedik az ezredesné és a diák szerelme, ezzel együtt letisztul, végső kifejezési formát nyer a diák készülő zeneműve. Az ezt követő „csodás" reggelen — tudatos írói és tudatos zenei komponálásra vallóan — ismét megjelenik a színen az orosz foglyok kocsikaravánja, figyelmeztetve a külső világ realitására. A regény második fele a hét szereplő Nyugat felé történő menekülését írja le Két autóban címmel. (Az első, a tragikus véget csak távolról sejtető rész címe: Egy asztalnál.) A regény tetőpontján, az ,,ítélet"kor ismét jelen van, sőt a végkifejlet aktív részesévé válik az orosz kocsikaraván. Az őrnagy autója egyik kocsinak nekiütközik, az ezt követő durva incidens során az ezredes lelövi az őrnagyot. Később az ezredes autója az orosz kocsisort előzve belerohan a szembejövő tankokba, mind az öt utas ott leli halálát. Az autó mögött kerékpározó diák súlyosan megsérülve az egyik orosz foglyokat szállító kocsira kerül. Eszméletlenségéből ocsúdva ismét komponál, zenekari művé transzponálva az átélt ütközés recsegő-ropogó hangjait és lelki traumáját. (Az élet-halál mezsgyéjén lebegő sebesült víziói, felnagyított, mozaikszerű emlékképei a Három kiáltás-Ъап központi szerepet kapnak.) A befejező kép ismét a kocsikaraván vonulása, ami egységes, zárt szerkezetet biztosít a kisregénynek. Az ítélet az íme, Európá-\al egybekötve, 1971-ben Moszkvában orosz nyelven is megjelent. 564