Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: Üzenet a völgyből

Még az általunk annyira fontosnak tartott szeretete sem csak a krisztusi szeretetre épül. Antigonéról szólva írja: Te adtál ember-ideált, míg jártam utam számkivetve. Kreón ma is halált kiált gyűlölni nem tudó szivekre.

44 Az ebben a fejezetben eddig elmondottakból már sejteni lehet, hogy a szentgyörgypusztai versek egy szellemi-lelki önjellemzés darabjai, melyek érvényét egy nagyon reális tér- és idóviszonylat erősíti. Az is világosan látszik, hogy a szentgyörgypusztai lét egy, a költő által megteremtett szimbólumrendszer gyakorlattá való emelése, vagyis annak értelmezése, s az értelmezés során erősen hangsúlyozódik ennek a szimbólumrendszernek az öntörvényűsége (függetlenül a részletesen bemutatott erdélyi eredettől), s így eltérése a keresztény szimbolikától. Mindez nyilván nem szándék nélküli, nem öntudatlan teremtés. Mielőtt azonban e szándékokat megfejtenénk, részletesebben meg kell ismernünk e völgyi élet, e megvalósult szimbólum elemeit. Térjünk vissza a már egy sorában idézett Magányosság című négysoroshoz. Szentgyörgypuszta. Lenn patak, fenn mező. Itt minden hiúságtól elvonultam. Mind ritkábban szól hozzám a jövő S mind ékesebben énekel a múltam.

45 Helymeghatározás, helyzetmeghatározás, belső jellemzés, illetve lelkiállapot-leírás, mely egyúttal létidő-meghatározás is. A tér, melyet a költő a maga cselekvése illetve állapota szempontjából nevez ,,itt"nek, kettős meghatározottságú. Vannak fizikai határai: Lenn patak, fenn mező, s van egy társadalmi paramétere, hogy tudniillik Szentgyörgypusztának hívják. Minthogy Áprily ezt említi először, sőt a szó maga alkot egy teljes mondatot, nyilván ez a körülmény fontosabb. Ez a szómondat értelmezi a címet, ugyanis arra világít rá, hogy a költő nem a társadalmon kívül van, hanem nagyon is a társadalom által definiált, s így a társadalomhoz tartozó helyen. Következésképpen a társadalomhoz viszonyítva magányos (mellesleg az ember csak így lehet magányos), miként Szent György lovag a sárkánnyal szemben. Mondani sem kell talán, hogy a névnek természetszerűleg történelmi mélysége is van. Talányos lehet a cím és a második sor viszonya. A világé a hiúság, s aki ettől elvonul, az szükségképpen magányos? Idejöttem, hogy a hiúságtól elvonulhassak? Vagy, hogy magányos legyek? Áprily egyiket sem mondja, hogy itt, ebben a magányosságban (puszta, melyen csak patak és mező van) vált lehetségessé a hiúságoktól való elvonulás. Tehát sem a magányosság, sem a hiúságoktól való elvonulás nem cél, hanem már tényszerű eredmény. S ez azért fontos, mert tudjuk, hogy a negatív emberi tulajdonságok közül a hiúság az, amely leginkább vezet az őszintétlenséghez. Amiként a hely is pontosan meghatározható itt, úgy az ember is megragadható a maga valóságában. S a következő két sor erről a külső és belső valóságról mond lényegeset: Öreg vagyok, s mint minden idős emberben, bennem is élénkebben él a múlt, mint a jövő. Az én jelenem már a múlt összegzése, az én múltamé. A jövő — s nem a jövőm! — már csak ritkásan szólongat. De mert belekerült a versbe a jövő, nyilvánvalóan fontos is, hiszen a múltbanézés nem lehet céltalan. A vers első és utolsó szava keretbe foglalja a négy sort, mégpedig a társadalmi múlt, azaz történelem és az egyéni múlt, vagyis (élet) történet keretébe. A keret tökéletes, hiszen ez a két fogalom csak dimenziójában különbözik, egyébként fedi egymást. Nézzük meg vázlatosan ennek a keretnek az elemeit. 512