Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: Üzenet a völgyből

A völgyekről szóló s itt csak hiányosan felsorolt versek mellé hasonló felsorolást helyezhetnénk a „csúcs-versek" ről

34 is, de a csúcsok jelentése korántsem volna annyira változatos, mint a völgyeké. A csúcs vak viharaival együtt is a cél, az ember számára elérendő magasság. CZINE Mihály szerint Aprily a „polgári társadalom zaja ellen lázadozva, a lélek szabadságát keresve, a szabad természetbe menekül. Útja a ködös völgyből a napos tetőre vezetett. Tetőre, ahonnan messze lehet látni, és a csúcsokat átölelni. A kor az embercsúcsok irányába jelölte ki, úgy érezte, számára a növekedés irányát. A tetőről szállt szava: az ember dallama. S bár háttal állt a társadalmi bolydulásnak, a sötét ködöt kavaró katlannak, képeibe beletükröződtek a háttér mögötti sötét ködök is; a kor ütötte sebek »sötét heggé« simultak dalain."

35 Mindez érvényes egy versre (Tetőn), érvényes talán még néhányra, s érvényes általában olyan értelemben, hogy Aprily mindig következetesen használta a csúcs-szimbólumot a fényekre és viharokra, vagyis az emberi élet magasságaira. Ám, mint már érzékeltettük, Aprily útja nem a tetőre vezetett, hanem a völgybe, ahonnan fel kell és lehet tekinteni a csúcsokra, de ahol az élet teljessége található meg. Bizonyítja ezt, hogy völgyeiben oly gyakran jelenik meg a temető, a halál. S nem is lehet ez másként, hiszen az emberi élet értelmét a halál adja meg. Az emberi élet csak a halállal válik teljessé. A költészetében a völgyek felé tájékozódó és haladó költő, vagyis az életet teljes egészében vállalni akaró költő szükségszerűen talált rá a maga valóságos völgyére is, a Visegrádhoz tartozó Szentgyörgy-pusztán, a Nagy villám-dűlőben. Sokat jártam hegyélen, hegytetőkön, már csak a völgyben-járókhoz szegődöm. Szívem kihagy, figyelem rossz zenéjét — „Elvesztettem a magasság reményét.. ."

36 A lemondás-hangulat nyilvánvaló a négysorosban, s ez ellentmond "mindannak, amit állítottunk, hiszen ez kivonulás a világból, kitérés a harcok elől, menekülés. A költő szavában kételkedni nem lehet. El kell fogadnunk, hogy a völgybe költözés félreállás is. GYÓRI János mindenesetre — nagyon találóan — többet tud Aprily völgyre találásáról: „1937-től egyre több időt tölt a Visegrád környéki erdőkben, a magasra növő kosborok, a dús kankalinok s a kedvenc madarak között, az ősi öröm és »ősi jaj« világában, ahol az elmúlás és megújulás ritmusában való feloldódás az emberi sorsot elviselhetőbbé teszi. Sőt: a végleges otthonra találás reményében a visegrádi Nagyvillámdűlő völgyében telket vásárol és házat építtet. Magához köti a táj, s megszereti a történelmi atmoszférát is, mely a római és a magyar múltat egyszerre teszi átélhetően jelenvalóvá számára. A föld alól kibukkanó kövek a római történelmet idézik, a vércsés sziklák és a várfalak a közelebbi magyar századokat. A hiányérzetek és félelmek, melyek a fővárosban gyötrik, a gyakori itt-tartózkodás idején, legalábbis részben, megszűnnek."

37 Táj és természet, történelem, a várostól való távolodás lennének tehát azok az okok, melyek Áprilyt Visegrádra vitték. Az Aprily magatartását, cselekvését magyarázó listánk íme, ismét bővült. S gyarapíthatnánk a jegyzéket még egy megállapítással. Azzal, hogy Erdélyről, az Erdélyben élésről, ha nem is mindenképpen, de eléggé elháríthatatlan akadályoktól megindokolva, le kellett mondani. Ezzel a kérdéssel azonban nem foglalkozunk, mert nem a külső kényszerítő körülményeket keressük, hanem azt vizsgáljuk, hogy mi vonzotta Áprilyt ebbe — a végül is Erdélyre emlékeztető — völgybe s azt, hogy mit nyújtott neki a táj, s mit adott о ennek a mikrovilágnak, s ezen keresztül az egész emberiségnek, gondolkodásunknak. Aprily Lajos megkönnyítette dolgunkat, hiszen elküldte jelentését a völgyről. 510