Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

magát, s hátralévő éveiben inkább csak üldögélni szeretett, lehetőleg jól beburkolózva, mert hajlamos volt a fázásra, didergésre. Szelleme is megrokkant, Póla lányának egyik levele szerint: „Bizony, őrá úgy kell vigyázni, mint egy kis gyerekre, mert megértetni vele épen semmit se lehet". (1903. júl. 3.) Eléldegélt azért még valahogy 1905-ig. Öreg barátja, Gyulai 1909-ben követte. Két héttel halála előtt Vargha Gyula idősebbik lánya, Ilonka még járt nála, s anyja, Póla mama beszámolója szerint épp vasárnap lévén (akkor jött a templomból) Gyulai kérésére zsoltárokat énekelt neki. „Végül azt mondta: No most egész istentiszteletet tartottunk. Mire Ilonka: Csak az hiányzik még, hogy imádkozzunk. — No hát imádkozzék — szólt Gyulai bácsi." Végtére pedig így búcsúzott tőle: „Az Isten áldja meg mind a két kezével, gyermekem." (1909. nov. 27.) Egy irodalmi korszak szállt vele sírba. Ady fellépte, a Nyugat megindulása után mi várhatott még a Kisfaludy Társaságra és az általa képviselt ókonzervatív irodalompolitikára? A tagság többségének például Horváth János sem kellett, hiába állt ki mellette Vargha Gyula a vén Beöthy Zsolt ellenében. A nyugatosok tábora meg persze az б szemében is vörös posztó maradt, egészen haláláig. 1920-ig volt a Társaság titkára, de a továbbiakban másodelnökként is kitartóan kárhoztatott és gáncsolt mindenkit, akit Ady, illetve a vele azonosított magyar destrukció hívének tartott. Elete utolsó éveiben ő sem volt már kevésbé konok és megcsontosodott — már ami irodalmi-politikai nézeteit illette —, mint egykor az öreg Gyulai Pál. Gróf Klebersberg Kunó például kikérte a véleményét 1922-ben, mit kellene tennie kultuszminiszterként a magyar irodalom érdekében. О mindenekelőtt egy új folyóirat megindítására tett javaslatot, amely ellensúlyozhatja „a nyugatosok irodalmunk szempontjából sokszor egyenesen veszélyes működését" (ezt a célt szolgálta utóbb a Napkelet). De pozitív indítványa is akadt: olcsó antológiasorozat kiadása, a magyar költészetből három, a nagy európai népekéből egy-egy kötettel, „lehetőleg olyan áron, hogy minél többen megszerezhessék, nemcsak itt a csonka Magyarországon, hanem az elszakított részeken is". A halála előtti évből, 1928-ból maradtak ránk a legfélelmetesebb hangú levelei. Egyik Berzeviczy Albertnek, a Kisfaludy Társaság akkori elnökének szólt. „Te magad tudod legjobban — írta a többi között —, mily borzasztó, mily rothasztó, mily lélekmérgező az Ady költészete, melynek már egész kultusza van. Veszedelmes epidémia ez, mely megfertőzte a lelkeket, olyannyira, hogy a fiatalabb nemzedékben a legfényesebb szellemek sem immúnisak többé. Ha a Kisfaludy Társaság most az Ady-kultusz két exponált hívét, Babicsot (sic!) és Áprilyt választja be, a maga hivatalos bélyegével hitelesíti az Ady-irányt, s szolidaritást vállal Makkay gonosz könyvével. Lehet, hogy a járvány annyira végigsöpört a magyar intelligencián, hogy lassanként magunk maradunk. De a hűség irodalmunk megszentelt hagyományaihoz oly erkölcsi erő, mely nem enyészhetik el nyomtalanul s utoljára meghozza a gyógyulást." (1928. febr. 27.) Mondanom sem kell: б teljes szívvel meg volt győződve róla, hogy igaza van, s ennek tudatában jogosan ítélkezik. Egy jó hónappal később feleségének számolt be Zsinka Ferenccel, a Protestáns Szemle szerkesztőjével való véletlen találkozásáról: „Zsinkát keményen megtámadtam a Protestáns Szemle kárhozatos írása miatt. (...) A Szemle legutóbbi számában megjelent otrombán durva vers szerzője Németh László orvos, akitől már egy csomó zavaros cikk jelent meg a Szemlében, a Lelkes László név álnév." (1928. ápr. 1.) Majd levelet is írt Zsinkának, szemére hányva: ,,A Protestáns Szemle irodalmi iránya merő tagadása Arany János és Gyulai Pál esztétikai elveinek s a világirodalom minden nemes hagyományának. Annak a dégénérait, beteg irodalmi iránynak szegődött csatlósául, melyet egy testben-lélekben, erkölcsökben egyaránt megromlott, szerencsétlen költő fertőző példája teremtett." Holott ekkor már maga is érezte: hiába minden, szélmalomharcot vív a betelni készülő végzet ellen. Mégsem bírt szótlan maradni, még versben sem. íme, egy ilyen néhánysorosa: 458