Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

Modernek Nem vitatom el tőletek, Hogy új csapást is törtetek, Bogárzó kedvre kaptatok, Az útról félre csaptatok, S a földeken a vetést sorba Legázoltátok, mint a csorda. Keserű perceiben írt efféle szösszenetei azonban önmagához sem voltak sokkal kíméletesebbek. Egy-két példa: A befogott pegazus Nem jártam magasát az égi boltnak, Szárnyas paripám hámos ló volt csak; Az se parádés, csak igás, Homokot hordó taligás. Hallgass, öreg 1. Szappanbuborékot Kár volt eregetned, Most érte jutalmul Vállon veregetnek. 2. Ezután egy rím sem Csendül a számon, Hogy verset is írtam, Szánom, bánom. Kisfaludy-társasági felolvasásomra Ne szúrja nagyon szemetek, Hogy összesöpörtem egy kis szemetet. Ezekből a sóhajtásaiból még tán tisztábban csendül ki az Arany János-i hang, mint hosszabb verseiből. Egyetlen igazi mesteréhez igyekezett ő holtig hű maradni. Voinovich Gézának írta 1924-ben, Arany összes kisebb költeményének új kiadása alkalmából: „A legnagyobb magyar költőhöz, ki szerintem a világirodalom legnagyobb nagyjai közt is a legelső helyek egyikét foglalja el, méltó ez a kiadás. Hálás lehet Neked érte az egész magyar nemzet." De aztán azt is hozzátette: „Versíráshoz semmi kedvem. Ránehezedik lelkemre a kor és szomorúság, s annak tudata, hogy az én csöndes dúdolgatásomra semmi szükség, hiszen úgy sincs, aki hallgassa." Mégis dúdolgatott mindhalálig. S miközben vélt ellenfeleit szidta, gyalázta, az előző korszak költői hagyományát — részben épp az ő hatásukra — megelevenítette, megújította. Különös paradoxonja ez a magyar irodalomtörténetnek. 459