Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Varga Domokos: Költő a homokon
voltak, ki felolvasta előttük Arany Jánosról írt igen szép emlékbeszédét. A társaság csak tizenkettő felé oszlott szét. Gyulainak odaígértem az 'Eleuziai ünnep L et, a 'Győzelem ünnepet s a 'Járomba fogott Pegazusk, a napokban viszem vagy küldöm át neki." A dilemmát aztán az oldotta fel, hogy Vargha Gyulát mindinkább lefoglalták a maga szaktanulmányai. De még 1886. júl. 5-i levelében is találunk ilyen passzust: „Ferenczy tegnap nálam volt s a ponyvakiadás számára egy verses elbeszélést kért. Szeptember végére kell készen lenni; majd Halason, ha könnyen jön, összeütök egyet, sok időt nem szánok rá, nem fizetné ki magát." Gyulaival azonban ettől még megmaradt a barátság, már csak Szász Károly révén is, aki — bár időközben dunamelléki református püspöknek is megválasztották — irodalmi munkásságát is folytatta. A levelek tanúsága szerint 1890 kora őszén Halason is vendégül látta Gyulai Pált. Póla írta onnan Vargha Gyulának: „Gyulai bácsi megjött az este s elhelyeztetett a kis vendégszobában." (1890. szept. 20.) „Gyulai bácsi sokat tréfál a gyerekekkel, Erzsikét Pityeri Erzsóknak hívja nyafkaságáért, egy-egy kicsit meg is bosszantja őket, de azért jó barátságban van velük. Tegnap délután kimentek a szőlőbe diót veretni kedves apa, mama, Gyulai, Zseny Józsi, s kivitték a két nagyobb gyereket is, akik roppant boldogok voltak." (szept. 21.) „Gyulai bácsi tegnap elutazott, nagyon meg volt elégedve Halassal s szörnyen jól találta magát. Megnézte a Sóstót, a Gyuri bácsi kistanyáját, a temetőt, volt templomban, tett egynehány látogatást, a szőlőben is volt, szóval elég változatosan töltötte ezt a három napot." (szept. 23.) Vargha Gyula válasza másnap Budapestről: „Ma délután a Kisfaludy Társaság ülésén találkozni fogok Gyulaival, majd kikérdezem halasi múlatása felől; kíváncsi vagyok, hogy mit fog beszélni." A Kisfaludy Társaság akkoriban — és még jó ideig — a Magyar Tudományos Akadémia szépirodalmi szakosztálya mellett a legfőbb, leghangadóbb irodalmi szervezetként működött Magyarországon. Ötven tagja volt csak, mint a francia akadémiának, újakat mindig azok helyébe választottak, akik időközben elhaláloztak. A megürült helyekért rendszerint nagy korteskedés folyt, hiszen a mindenkori vezetők szavazata sem számított többet, mint bármelyik tagé. Vargha Gyulát is a szavazatok többsége juttatta be 1883-ban a Társaságba, nem Gyulai vagy Beöthy pártfogása, bár az б szavukra természetesen sokan adtak. A levelekben ettől az időtől fogva többször szó esik a Kisfaludy Társaságról, főleg a 90-es évektől, amikor Vargha Gyula már tiszteletdíjas titkárként működött a Társaság ügyeit intéző Beöthy Zsolt mellett (miközben a Nemzetgazdasági Szemlét is szerkesztette, sőt jó ideig a Vasárnapi Újság versrovatát is, s végezte hivatali munkáját, írta szakkönyveit). 1893. szept. 20-án írja például: „Tegnap délután Beöthy Zsolt volt nálam. A napokban Stassburgba megy Zsiga fiával, a szerdai Kisfaludy-ülésre vonatkozólag, melyen helyettesíteni fogom, látott el instructiókkal. Egész késő estig itt maradt, nagyon jól elbeszélgettünk." 1896. febr. 6-án: „Úgy vagyok, mint az egyszeri ember, ki egy folyóvizén át akart menni, s várta, míg a víz elfolyik. En is vártam, hogy munkám majd csak elfogy, de bizony nem akar az elfogyni, amennyit fogy, annyival szaporodik. Az utóbbi hetekben a KisfaludyTársaság ügyeivel is sok dolgom volt. Beöthy Zsolt, az első titkár Egyiptomban van, s az összes teendőket, amelyek épen ilyenkor a közgyűlés körül legbokrosabbak, nekem kellett elvégeznem." A bármilyen szorgos titkári munka sem segíthetett azonban azon, hogy ebben az időben már érezhetően csökkenni kezdett a Társaság addigi tekintélye. Az új irodalmi irányzatok tagjai nem sokba vették Gyulai Pál irodalmi pápaságát, ő maga viszont vénségére egyre makacsabb lett, nemcsak az olyan, végtére is elég fontos kérdésekben, hogy legyenek-e nők is választhatók a Társaság tagjai közé, hanem az olyan apróságokban is, hogy például a távol lévő Vargha Gyula versét ne Kozma Andor olvassa fel (ahogy a szerző szerette volna), hanem Beöthy Zsolt. Gyulairól egyébként is sokat tudunk meg a levelekből. 1901 szeptemberében Löbön is kinn járt az ott pihengető öreg Szász Károlynál, aki ekkoriban már igen gyengén érezte
