Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

dék lesz, fel fog fakadni a víz." (1920. jan. 22.) „Azt talán már megírtam, hogy a múltkori rettentő vihar milyen dúlást vitt véghez kései vetéseinkben, különösen egy 14 holdas tisztabúza táblát csaknem egészen tönkretett. Most szépen esdegél a hó. Ha legalább egy lábnyi esnék, s pár hétig meg is maradna, talán segítene az elsanyart vetéseken." (1921. febr. 9.) „Én még mindig havat várok, hogy a szegény beteg vetéseket megenyhítse. A gyorsan elolvadó márciusi hó csodát tesz." (1921. mára 5.) „Bennünket folyvást a nagy szárazság és a sok gonosz szárító szél gyötör." (1922. máj. 20.) „Bizony a vasárnapi orkán sok kárt tett. A szétszórt gabonából igen sok szemet kicsépelt. A kitört fákat már említettem, csak azt felejtettem el mondani, hogy a kútnál a bogyófa egész koronáját letörte, s ezzel vége az árnyéknak, amely pedig oly jó volt a kinn végzett konyhai munkákra. (...) Az idő most is nagyon rossz. Erős éjszaki szél zúg." (1922. júl. 18.) „Most estefelé borongani kezdett, de jött egy szélroham s elhajtotta a felhőket." (1923. júl. 24.) „Tegnap rettenetes szélvihar tombolt, az eget és földet porfelhőbe vonta. Utánna szép nagy borulat jött, de esni nem tudott. Ilyen mostoha nyárra nem emlékszem." (1923. aug. 3.) Verseiben mindebből — líra fakadt. Hely híján csak kikapott strófákat idézek: Volt tél ezelőtt is, fagy- s zúzlehelő, Foga tőrként villant szikrázva elő, S míg szórta, söpörte a szél az avart, A húsba s egészen a csontba bemart. Ti is ereztétek, jó fák, eleget A csikorgó, metsző, éles hideget; Hallgattam elégszer, fél éjeken át, A didergő ágak síró panaszát. (Halott fák) A szél buckákat bontogat, A feltúrt sárga dombokat Kotorja, vájja; Száll a homok, mit szárnya szánt S nehéz nagy őszi köd gyanánt Terűi a tájra. Járom a porlepett avart. Gyászos vidék. Lelkem zavart, Víjják a gondok, Gond, nyugtalanság, félelem Zaklatja, űzi szüntelen, Töprengve bolygók. (Hiába) Szeretem, ha kikelet nyíltan Vizektől csillan meg a rétség; Szeretem a tavaszi tócsák Csodálatos mély tükrözését. Szeretem az útszéli árkot, Ha megtelik vízzel színültig, S tükrében a fakadó fűzfák Zilált rajzának árnya fürdik. 454