Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

„anyaglényegű" könnyen összemosódik, ha a szóhasználat (és a gondolat) nem elég precíz.

16 Összegezve tehát megállapítható, hogy Lucifer az Úr „erő, tudás, gyönyör", illetve szellem, anyag egységes egészéből kiszakadt, öntudatra ébredt, önmagát önhitten egésznek tartó rész, a tiszta szellemi, az érzelemmentes, hideg tudás megtestesülése. 3. Eva alakjának megítélése is elég sokféle a szakirodalomban. Érdemes talán a két leginkább eltérő modern álláspontra hivatkozni. Sőtér István ezt írja: „Dramaturgiailag Ádám és Lucifer mint az »eszme«, illetve az »anyag« egyoldalú képviselői bizonyos elvontságban maradnak meg mindvégig, s velük szemben az életet, az életszerűt (vagyis eszme és anyag egységét) Éva képviseli. Madách gondolata tehát arra mutat, hogy az anyag maga — mint létezés, a valóság egyik föltétele — kétféle módon jelenhetik meg: pőrén, mint a szellem puszta tagadása, Lucifernél — és »szellemtől áthatottan«, mint meleg, embert segítő természeti erő (úgy is mondhatnánk: eszme és anyag párosodása, vagyis ideál-reál egyensúlya), Évánál."

17 Ami bennünket most érdekel, az elsősorban Éva kiemelt jelentősége. Sőtér István a mű kulcsfigurájának tekinti Évát. Ezzel szemeben Szegedy-Maszák Mihály szerint: „Évának nincs szerepe abban a párbeszédbe kivetített intellektuális monológban, mely a Tragédia gerincét képezi. Lucifer és az Úr igazát egyaránt gondolkodás nélkül, azonnal elfogadja, reflexiótlanul, az akarat és az érzelem körén belül, többnyire csak a jelenben él, ritkán emlékezik. A nő és férfi viszonyának ábrázolásában Madách végig két ellentétes felfogás között ingadozott, melyeket egyetlen művében sem egyenlített ki."

18 Éva alakja valóban összetett, de itt is szembeötlő, milyen átgondolt, tudatos költői építkezéssel van dolgunk. Éva a műben mindig berendezkedik, mindig az adott pillanathoz formálódik, így alakja a mű folyamán állandóan változik. Ez az alkalmazkodás az adott környezethez minden színben megfigyelhető. A történésen kívül megjelenik ez a szöveg szintjén is: Éva: Én meg lúgost csinálok, épen olyat, Mint az előbbi... (3. sz. 346—347.) Vagy később: Ádám: Minő csodás keverése rossz s nemesnek A nő, méregből, s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt. (8. sz. 2073—2076.) Érdemes felfigyelni arra is, hogy az álomszínekben nem tudja magáról, hogy ő Éva, és csak sejtésként jelenik meg benne néha a Paradicsom emléke. Ez legvilágosabban a római színben látható: Éva: S kivált ha még dalt hallok és zenét, Nem hallgatom a szűk korlátú szót, De a hang árja ringat, mint hajó, S úgy érzem, mintha álomban feküdném A rezge hangon messze múltba szállnék, Hol napsugaras pálmafák alatt Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg, Nagy és nemes volt lelkem hivatása. Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa Mindez. - (6. sz. 1233—1242.) 359