Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

BARDOS JÓZSEF ARANY ÉS MADÁCH Az ember tragédiája története szorosan összefonódott a szakirodalomban, de a köztudatban is Arany János nevével. Eredendően azért, mert ő volt, aki Madách Imrét kiemelte a vidéki ismeretlenségből, ő volt, aki a művet, majd szerzőjét is bemutatta a Kisfaludy Társaságnak, és б volt, aki a társaság kebelében egyengette a mű gyors megjelentetését. Ezzel együtt ő fésülte át óvatos kézzel a Tragédia szövegét. Természetesen hamisak azok a legendák, hogy csak Aranynak köszönhető a Tragédia sikere, hogy szinte a mű minden jó fordulata tőle származik, hogy egész szakaszokat б írt bele, hogy a pesszimista mű végére ő illesztette csak az Úr híres záró szavait is... A kézirat ma már jól hozzáférhető. ' Ám hogy ezek a legendák egy évszázadon át milyen erősen tartották magukat, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a mű 1956-os, a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent (tehát nem a kutatást szogáló) kiadása végén a sajtó alá rendező Waldapfel József jónak látta közreadni Arany János változtatásait (az eredeti szövegváltozattal párhuzamosan).

2 Hogy a sok legenda csak legenda, nem jelenti azt, hogy Arany János szerepe nem jelentős, egyenesen sorsdöntő a Tragédia szempontjából. Ezt jól bizonyítja Madáchnak Aranyhoz szóló vallomása: „hidd el nekem kedves barátom, ha az öreg isten szabómesteres kitörése művem további olvasásától végkép elriaszt, s te azt rosszalló ítélettel vissza küldöd, — már azóta melegedtem volna mellette, s Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt álmodta volna végig."

3 Még gondolni is rossz rá, mi lett volna, ha Madách mondjuk Szász Károlynak vagy az általa annyira tisztelt Erdélyi Jánosnak küldi el művét bírálatra! Arany János szerepe azonban az eddig említetteken kívül még egy szempontból nagyon fontos, mondhatni meghatározó. Amikor ugyanis 1862. március 27-én székfoglalója megtartásakor bemutatta Az ember tragédiája szerzőjét,

4 futtában — az „inkább magán körben" megnyilvánuló elmarasztaló véleményekkel vitázva — kifejtette nézetét a Tragédiáról, elsősorban a pesszimizmus vádjától akarván megmenteni a művet. Rövid, tömör nyilatkozat ez, olyan egyértelmű, világos álláspont, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az azóta eltelt időben szinte nincs is olyan Tragédia-elemzés, amely így vagy úgy, kimondva vagy kimondatlanul ne Aranyra hivatkozna vagy ne vele vitatkozna.

5 Ám teljes egészében nemigen szokták idézni. Mi most éppen ezért megtesszük: „De én nem találom e pessimizmust az Ember tragédiájában, mihelyt mint egészet fogom fel. Mert min sarkallik az egész? Lucifer részt követel a teremtésből, hogy megrontsa azt. Nyer istentől két megátkozott fát. Egyik fa segítségével erkölcsileg már megrontá az embert; hanem ő physikailag is tönkre akarja tenni Ádámban az összes emberiséget, hogy ne is szülessék az. Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pessimista szyiben mutassa neme jövendőjét Ádámnak, midőn célja: kétségbe ejteni s benne ilyen módon egész ivadékát elölni? Úgy de, mondják, a sötét álomképek tárgyilag is egyeznek a világtörténettel. Ezt tagadom én. Minden tárgyi hűség mellett, mellyel egyes korokat felmutat a szerző, látszik, hogy Lucifer célja szerint a sötétebb oldalt vette. Ez nem a szerző pessimizmusa: ez magából a szerkezetből foly így. Téved, ki így fogja fel, hogy a szerző a világtörténet egyes szakainak, s általok az egésznek, 355