Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Asztalos István: Petőfi aszódi iskolája
Az ekkor megindult lendületes fejlődést bizonyítja, hogy pontosan 100 év múlva, tehát 1828-ban már Túra (2469 lakos) után a második legnépesebb település ezen a vidéken Aszód mezőváros (2282 fő), ahol a legtöbb épületet számolták össze (302). 13 Érdekes összevetni a két szomszédos mezőváros adatait: lakosok házak száma Aszód 2282 302 Gödöllő 1769 287 14 A 2282 lakos közül 1415 az evangélikus, 348 a római katolikus és 519 az izraelita. 15 Azt is tudjuk, hogy a lakosságnak ekkor már csak egy része foglalkozott mezőgazdasággal, a másik része iparral és kereskedelemmel. Ekkor virágzott a céhélet a városban. A szabók és szűcsök, a csizmadiák és kalaposok, továbbá az építőiparosok (kőműves, ács, asztalos, üveges, rézműves) céhe működött itt. A szakirodalom szerint az aszódi csizmadiák privilégiumukat 1817. október 21-én, a „vegyes céh" 1841-ben, a szabók és szűcsök 1842-ben nyerték el. 16 Eperjesi a munkája összeállításakor nem tudott arról a kéziratos műről, amely a Petőfi Múzeum Adattárában található. 17 Ebben a szerző, LHOTKA Károly, az Aszódi Járási Ipartestület jegyzője, a meglévő eredeti céhiratokra támaszkodva, megírta az aszódi céhek, ezen beikül részletesen a szabók és szűcsök céhének a történetét. Sajnos a második világháborúban ezek az iratok elkallódtak. Lhotka Károly megbízható, pontos kovácsmester volt, amit leírt, az egészen bizonyosan a valóságnak megfelelt. Ezek alapján Aszódon 1804-ben már három céh működött. 18 A legerősebb a három között a csizmadia-kalapos céh volt, amelynek iratai az utolsó céhmestertől egy műgyűjtőhöz kerültek. Az építőiparosoknak csak a privilégiumuk maradt meg. Ez még 1944-ben létezett. Az aszódi szabókszűcsök céhe a kiváltságlevelét 1804. augusztus 29-én kapta. Ezt Adonyi Mihály alszolgabíró igazolta, amikor 1807. februrár 10-én átvette, hogy Pest vármegye elé terjessze. 19 Az Eperjesi által jelzett időpontok egészen bizonyosan az egyes céhek privilégiumának a megújítását jelentő dátumok. A szabók és szűcsök céhének a ládája és az atyamester könyve maradt mindössze meg az 1944-es háborús időkből. Az aszódi céhek történetének a kutatása a jövő feladatai közé tartozik. Fontosnak tartjuk még megemlíteni, hogy igen jelentős a céhes iparosok mellett a kontárok száma is ezekben az időkben Aszódon. 20 Az iparosok jelentős része német ajkú, a Habsburg Birodalom különböző tartományaiból érkeztek. így pl. a sziléziai Schweidnitzből származott Neumann Frigyes kékfestő, 21 akinek özvegye 1835—38 közöt kvártélyt adott az aszódi iskolában tanuló Petőfi Sándornak. Aszód mezővárosban a török időket is átvészelő római katolikus magyar, a XVII. század végétől folyamatosan betelepülő és betelepített evangélikus vallású szlovák jobbágyok mellett egyre több a német nyelvet beszélő, részben evangélikus, nagyobb részben pedig izraelita vallású iparos és kereskedő. Korabinszky, majd Vályi is kiemelik leírásukban a nevezetes aszódi iparosokat. 22 Fényes Elek tót—magyar—német mezővárosnak nevezi Aszódot, ahol,,... számos mesteremberek találtatnak..." 23 Galgóczy 1877-ben monográfiájában pedig ezt írja: „A község már a legrégibb idők óta a megye legiparosabb helyeinek egyike... " 24 Ez a pezsgő iparos-kereskedő élet azért alakulhatott ki, mert kedvező a város földrajzi fekvése. ,,Aszód már száz esztebdő óta az egész pesti, nógrádi és hevesi vidék által, mellynek közepében fekszik, a latin iskolára legalkalmasabb helynek ismertetett el" — írta 1851-ben Korén István. 25 A három nyelv (magyar, német, szlovák), amely használatos a városban, kiválóan alkalmasnak bizonyult a szükséges idegen nyelvek elsajátítására, továbbá ,, ..a nagyrészt némethonból beköltözött lakosoknál míveltebb szállást kaphattak. . ." 26 a diákok. Az is fontos szempont volt az akkori útviszonyok mellett, hogy Aszódon vezetett keresztül a Pest—Miskolc közötti postaút. S bár a XVIII. század végétől az 213
