Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

Az építőmunkások legszerencsésebb része is legfeljebb 28—30 hetet dolgozik és 8—900 pengőt 'keres egy évben, de ez csak nagyon kevés munkásnak sikerül. Á (többiek feje felett állandóan ott lóg a kilakoltatás veszélye. „ .. . megrendítő igazságtalanság, hogy akik szebbnél-szebb palotákat építenek a fővárosban, munkanélküliség következtében és az elégtelen keresetük miatt hajléktalanokká váljanak, hovatovább a fővárosban lakást se kapjanak, amelyhez (így!) szinte minden kövéhez verejtékük tapad." A budapesti építőmunkások követelése: A tervezett közmunkák sürgős elkezdése. Az építőmunkások fűszer, zálog és házbér adósságainak rendezése, munkanélküli munkást ne lehessen kilakoltatni. A főváros által kiadott munkáknál elsősorban helybeliek dolgozzanak és tiltsák meg ezeken az építkezéseken az akkordmunkát. A 48 órás munkahét szigorú betartása, túlóra megtiltása. Állami munkanélküli segély sürgős bevezetése. 1940-től a háborús helyzetre való hivatkozással a kormányzat megnehezíti a szakszervezetek tevékenységét, így a MÉMOSZ-nak és helyi csoportjainak lehetősége is csökken a magasabb munkabérekért és a munkaalkalmak teremtéséért vívott harcra. Abonybam 1940. május 13-i értekezletén a helyi csoport tagjai még határozatot hoznak, hogy készek részt venni egy országos megmozdulásban, mely a bérmegáUapítást sürgetné.

114 Egy váci építő munkás viszont 1940. szeptember elején arról számol be a MÉMOSZ vezetőségének, hogy a váci gimnázium építkezésén dolgozó ácsok leálltak a munkával, mert kevésnek találták a 85 filléres órabért. A pallér azonnal felelősségre vonta őket, hogy „ebben a háborús világban" hogy mernek sztrájkolni és megfenyegette a munkásokat, hogy jönnek a csendőrök és elviszik őket. Az ácsok ezután tovább folytatták a munkát.

115 A MÉMOSZ kezdeményezésére a helyi csoportok 1940-ben a tagok aláírásával ellátott beadványt küldenek az iparügyi miniszterhez,

116 melyben az órabérek 20%-os emelését kérik és a napi 8 órás munkaidő betartását, hogy többen juthassanak munkához. Miután a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva ismertetik az országos helyzetet: egy 4—5 tagú család létfenntartási minimuma heti 65 pengő körül van, míg egy építőmunkás heti átlagkeresete — ha évente legalább 6—8 hónapot dolgozhat — 16—20 pengő, az egyes községekben levő munkakörülményeket is megírják. így: Kerepesen a heti kereset 26—36 pengő, 4—5 hónapon át dolgoznak, de helyben kevés a munka, így kénytelenek a fővárosban munkát vállalni. Ez heti 4 pengő többletkiadást jelent a helyiérdekű vasút költsége miatt és 48 fillér budapesti villamosköltséget. Vácott a heti kereset 18—32 pengő, 30—35 hetet dolgoznak, így éves átlagkeresetük 14—28 pengő. Tápiósápon heti 26—36 pengő a kereset. Ecseren 6—7 havi munkával, 20—25 pengős heti keresettel az éves átlagkereset heti 10—15 pengő. 1940-ben a nehézségek ellenére sikerül 7%-os béremelést elérni, melyet miniszteri rendelet ír elő, és amelyet a munkaadók rendkívül egyszerűen „oldanak" meg. Tömegével bocsátják el az 1,06—1,10 pengő órabérért dolgozó munkásokat, az újra való felvételnél már csak 92 fillért fizetnek és erre természetesen megadják a kötelezően előírt 7%-ot. A béremelésnek ilyen módon történő végrehajtásával a munkások bére nemhogy nőne, de csökken.

117 Az építőmesterek 1941-ben ankétot rendeznek „Az építőipar égető kérdései" címmel, melyen az építkezések kibontakozásának egyik legfőbb akadályát 400