Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

munkás heti keresetével és kiadásával érzékelteti: kereset falazáson, teljes foglalkoztatás esetén: 54 óra X 64 fül. = 34,56 pengő kiadás betegsegélyező és kereseti adó 1,40 P vasút, villamos 12,00 P egész hétre kenyér, szalonna, dohány 5,00 P marad a család részére élelemre, lakbérre, ruházkodásra 16,16 P A Társadalombiztosító Intézet 1928. június 30-i kimutatása szerint mintegy félmillió ipari biztosított átlagos keresete nem haladja meg a heti 24 pengőt, ugyanakkor egy öttagú munkáscsalád létfenntartásához 76 pengő kellene.

57 Az 1928. évi magyarországi építés- és termelési munkaviszonyokról készített jelentés

58 az okokat is felsorolja: az építkezési tevékenység az előző évekhez képest még tovább rosszabbodott. Valami kevés lendületet adott az, hogy Budapest törvényhatósága a szociáldemokrata községi frakció kezdeményezésére 1926-ban 1400, 1927—1928-ban 2600 lakást építtetett. Az állam egyáltalán nem építtet, magánosok is keveset, mert rendkívül magas a bankkamatláb. A kevés munkalehetőség is csak a július—október hónapokra zsúfolódik. A munkanélküliség méretére jellemző, hogy a nyári hónapokban az építőmunkások 15—25%-a, a téli hónapokban 80—90%^a munkanélküli. A gondokat fokozza, hogy a közmunkákat későn adják ki. A vízumkényszer miatt a korábban tavasszal külföldön — elsősorban a Balkánon — munkát vállalók nem utazhatnak ki. Az Alföld építőmunkássága korábban elsősorban Erdélyben talált munkalehetőséget, most ők is Magyarország megmaradt területén dolgoznának és növelik a munkanélküliek számát. Munkanélküli segélyt sem az állam, sem a városok, községek nem fizetnek, csak a szakszervezetek. Az építőmunkás szövetség a jogosultság arányában 5—7 héten át nyújt heti 2—3 pengő segélyt, így évenként 10—21 pengő munkanélküli segélyben részesülnek a tagok. Munkaügyi döntőbíróságról nincs törvényes intézkedés. Nagyobb vidéki városokban elvétve van kollektív szerződés, de pl. Budapesten 1906 óta nincs. A béreket, a munkaidőt a munkáltatók önkényesen szabják meg. A gazdasági válság következtében valamennyi dolgozó nehéz körülmények között él. A munkástömegek fogyasztásképteilensége az ipar és a kereskedelem pangását idézi elő, ez tovább mélyíti a válságot. A válság ellenére egyes csoportok, szakosztályok megpróbálnak jobb feltételeket kiharcolni. 1929 áprilisban a ceglédi építőipari munkások kezdenek sztrájkba, bérmozgalmuk befejezéséig a MÉMOSZ zárlatot rendel el Ceglédre. 1929. április 1-től 1930. április l-ig terjedő időszakra a kőfaragó szakosztálynak sikerül kollektív szerződést kötnie a műkőgyárosokkal. A szerződés a munkaidőt március Intői november 15-ig heti 48 órában, november 15-itől március l-ig 24—40 órában szabja meg, ugyanakkor kiköti, hogy ha a kőfaragó szakosztály munkaközvetítő irodája nem tud elég munkást adni, a 48 óra 51 órára meghosszabbítható túlóradíj fizetése nélkül. Túlórát csak kivételes esetben lehet elrendelni, egy munkás heti 4 óránál többet nem túlórázhat, annyit is legfeljebb egy héten át. Az első két óra után 10%, a második két óra után 20% túlóradíj fizetendő. Éjjeli munkáért (este 8-tól reggel 6-ig), valamint vasárnap és nagy ünnepeken végzett munkáért 100% pótdíj jár. 381