Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

Arra a kérdésre, hogy vállalnak-e akkordmunkát, 25 csoport válaszolt igennel, 54 csoport nemleges választ adott. 1924-ben az országban a legalacsonyabb órabér 4000 korona volt, ezt Piszkén fizették, a legmagasabb 3,60 kg búza (kb. 21 000 korona), melyet Gyulán fizettek. Még ilyen munka- és bérfeltételek mellett is örülhet, aki munkához jut. A MÉMOSZ 1925. március 1—3-án tartott küldöttközgyűlésén Jászai Samu arról számol be, hogy az építőmunkásoknak mindössze 10%-a dolgozik. Az 1920-as években a munkásellenes intézkedések, a munkanélküliség, a bizonytalan kereseti lehetőség sok építőipari -munkást kényszerít arra, hogy külföldön vállaljon munkát. Útirányuk a Balkán, elsősorban Törökország és Nyugat-Európa, különösen Franciaország, ahol sok Pest megyei munkás is dolgozik. A külföldi munkavállalást a MÉMOSZ minden erejével támogatja. Igyekszik külföldi kapcsolatokat teremteni, így pl. Kapuvári Wajdits Béla, Párizsa; ban élő magyar újságíró a MÉMOSZ felkérésére 115 körlevelet küld szét párizsi és vidéki nagyobb építési vállalkozóknak, azzal a céllal, hogy a magyar munkások számára kiutazási lehetőséget biztosítsanak, költségeit a MÉMOSZ megtéríti. A MÉMOSZ szervezi a kiutazó csoportokat, igyekszik levelezés útján minél jobb munkafeltételekét biztosítani. így pl. Szoviesko építőmunkás 1930-ban fordul a szövetséghez levélben, megírja, hogy ő már 8 éve Franciaországban dolgozik, munkaadója magyar munkásokat akar alkalmazni, először 50 segédmunkást, majd 50 kőművest. A segédmunkásoknak 3,50 frank órabért ígér, a kiutazási költséghez 250—300 frankkal járulna hozzá. A MÉMOSZ válaszlevelében közli, hogy a csoportot előkészíti a kiutazásra, de legalább 4—4 és */$ frank órabért kérnek, amennyit a többi Franciaországban dolgozó segédmunkás kap, ezenkívül a kiutazási költség teljes megtérítését kéri.

54 Pest megyéből — az ország más részeihez hasonlóan — az építőipar szinte minden ágából jelentkeznek munkások külföldi munkára, kőművesek, ácsok, üvegesek, kőfaragók. Több márianosztrai kőbányász az 1930-as években Franciaországban vállal munkát. Munkaszerződésük a francia munkásokéval azonos feltételeket biztosít számukra. Domanovszky- Mihály márianosztrai kőbányász 1931-es munkaszerződése 12 hónapra szól, akkordban végzett munkára, az órabér 3,75 frank. A szerződés kiköti, hogy a magyar munkásokat túlórában és munkaszüneti napon végzett munkáknál ugyanolyan pótlék illeti meg, mint a francia munkásokat. Betegség vagy munka közben történő baleset esetén szintén a francia munkásokkal azonos orvosi ellátást, illetve segélyt kell biztosítani. A kiutazáshoz a munkáltató előleget biztosíthat, melyet részletekben von le a munkabérből, de emiatt a munkások nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Az a munkás, aki saját költségén utazik ki, 6 hónapi munkavállalás esetén 50, 12 havi munkavállalás esetén 100 frank utazási segélyt kap.

55 A stabilizáció valamelyest segít a bérből és fizetésből élők helyzetén, az építőmunkások megélhetési lehetőségei azonban még mindig a létminimum alatt maradnak. A nagymarosi csoport 1927. március 27-i évi rendes közgyűlésén a központi kiküldött, Csernák Pál számol be a helyzetről:

56 két évi tartós munkanélküliség után az órabér 58—64 fillér, míg 1 kg hús ára 3—4 pengő. A megélhetési viszonyokat egy Budapest környéki, Budapesten dolgozó átlagkeresetű építő380