Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban

egyszerre csak egy osztállyal foglalkoztam, a többi addig figyelt, rajzolt, vagy írt. Nálunk a képzőben is ilyen volit a gyakorló iskola. Ment is ez szépen. Anynyi könnyítés volt, hogy az 5. és a 6. osztály A-, illetve B-év szerint tanult: egyik évben mindkettő az ötödikes, 'másik évben mindkettő a hatodikos anyagot vette árt. Ez a tanítónak egy kis könnyebbség volt, mert azért nagyon nehéz 4, vagy 6 osztályt egyszerre tanítani! Szünetet kétóránként tartottunk, mert ha 45 percenként adtam volna szünetet, iákkor nem jött volna ki a félórás váltás. Ezt így szokták meg a gyerekek is. Fél óráig tartott a 10 órás és ugyanaddig a 12 órás szünet, ilyenkor ebédeltek a gyerekek. A tanítás pedig 2 órakor fejeződött be. Eleinte fájt a légcsövem a sok beszédtől, de aztán úgy megszoktam, hogy visszafelé is el tudtam volna mondani az anyagot, akkor sem ártott volna! Az iskola épülete jó állapotban volt, de különösebb fölszerelés nem volt benne a térképeken kívül. Ha szemléltetni aikairtam, akkor én gyártottam hozzá valamit. De azért jó eredményt értem el, mutatja, hogy ebből az iskolából sokan tanultak tovább polgáriban vagy gimnáziumban, tanítónő, tanár, vagy valamilyen tisztviselő lertjt belőlük. Ezt az iskolát különben akár városinak lehetett volna tekinteni: ide vasutas, altiszt, Pestre járó munkások, kisparasztok gyerekei jártak. Nekik nagyobb gondjuk volt arra, hogy jól tanuljon a gyerekük. Voltak persze itt ás gazdasági cselédek, napszámosok, béresek gyerekei is — nagyon szegény emberek fiai, lányai. Emlékszem az egyikre, Konya Böskére, az iskolától messze a Gőz Zsuzsi-dűlőben laktak. Jött szegény ártatlan a hidegben, egy szál vékony ruhácska volt rajta, kilátszott a meztelen háta belőle. Kérdeztem tőle: Böske, mit reggeliatél otthon? Édesanyám levest főzött — mondta —, kenyeret aprítottunk bele. Az iskolába soha mem hozott semmit enni, mert nem volt mit. Vagy ott voltak a Tóth gyerekek. Az apjuk az Üjváry-szőlőben dolgozott, reggeli szünetet soha nem tartott, mert akkor nem lett volna mit ebédelnie! Sok szegény ember is élit arrafelé, de legtöbbjüknek élelme legalább, meg munkája legtöbbször volt. Sokan jártaik ímesszLről is. Öszszel csak úgy lehetett átmenni a dűlőn, ha az egyik gyerek, akinek volt gumicsizmája, a hátára vette és átvitte a (többit. Kacsányi Karolin is nagyon meszsziről járt. Jött télen a nagy hidegben, fehér lett a nagykendője a dértől, olyan volt, mint egy hóember. A szegényebbeknek ruhasegélyt adtunk. Elmentem az apácákhoz, vagy a Református Nőegyletbe, ők foglalkoztak ruhagyűjtéssel, én is jelentkeztem náluk, nagy batyukkal mentem ki az iskolába, fölöltöztettük a gyerekeket karácsonykor, nagyon rá voltak szorulva. Tejet is kaptak .minden nap, a Dobos-tanyából hozták, imi osztottuk szét. Nagyon sokszor szerveztünk az iskolában népművelési előadásokat, tanfolyamokat. Minden vasárnap délután előadást tartottunk, mindig jött valaki, tanító, tanár, orvos, akik pedagógiai, egészségügyi, irodalmi, történelmi témákról beszéltek. Ilyenkor a gyerekekkel mi is mindig készültünk: énekeltek, kisebb színdarabokat adtak elő. Volt olyan év, amikor 5 színdarabot játszottak el. Az egyik pl. egy erdőőrről szólt. Az a gyerek, aki az erdész szerepét kapta s már majdnem teljesen megtanulta, az előadás előtt elszegődött béresnek és többé már nem hozzám járt. Mit csináljak : volt egy kislány, akinek a feladata addig a súgás volt, őrá bíztam az erdész szerepét. Fölöltöztettük, bajuszt rajzoltunk neki, a hangját elváltoztatta, olyan erdész lett belőle, hogy na! Segítségem is volt: a környékbéli asszonyok jötteik öltöztetni a gyerekeket. Ilyenkor mindig nagyon sok néző jött el a környékbeli tanyákról. Olyan sokan voltak, 357