Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban
10 hónap alatt ezt is úgy megtanultam, hogy újra mertem jelentkezni vizsgára, akkor már ott is maradtam, fölvettek az V. osztályba, 1929 szeptemberében. Ez református képző volt, de tanultunk itt többen katolikusok is. Annyi volt a különbség, hogy az igazgató előre megmondta: én nem kaphatom meg azokat a kedvezményeket, amiket a református diákoknak egy református alap biztosított. Tudomásul vettem, nekem az volt a legfontosabb, hogy közel volt a képző Ceglédhez. Jobbnak láttam azt is, hogy én különbözetivel menjek a képzőbe — amúgy sokkal többe került volna. De vizsgázni Kiskunfélegyházán, az állami képzőben szerettem volna, ahol katolikus kántorokat is képeztek. Egy ismerősöm rábeszélésére elmentem, vittem a hivatalos papírokat, de egy okmány, az illetőségi bizonyítva^ hiányzott és anélkül nem vizsgáztattak le. Gondoltam egyet, hazafelé jövet mégis visszamentem a körösi képzőbe, ott nem kérték azt az okmányt, sikerült a vizsga. A képző ideje alatt csak internátusban lakhattunk, mert nagyon szigorú tanári felügyelet alatt álltunk. Csak egy-két kivételes esetben tették engedményt, pl. egy házitanítónak megengedték, hogy háznál lakjon. Az osztálytársaim mind nagyon szegény emberek gyerekei valtak: gazdálkodó, földműves,, kereskedő családból származtak. Tandíjat is kellett fizetni, de nem sokat, én azt hiszem, 54 pengőt fizettem az ellátásért, tanításért. Az igazgató nagyon szigorú református ember volt, de mindig azt mondta, hogy a jezsuiták pedagógiai módszerei világraszólók. Soha senkivel nem éreztette a vallási különbséget. Gyakran mondta róla a katolikus plébános — akihez én hittanra jártam —, ritka az olyan megértő ember, minit Váczi igazgató úr! Meglátszik, hogy nem alföldi „vastag nyakú" kálvinista, hanem felvidéki. 1930-ban az oklevél megszerzése után újra hazajöttem. Álláshoz jutni akkor ... ? Szinte teljesen reménytelen volt! Pedig aíkkor már családfenntartó lis voltam : édesapám annyit keresett — akkor már a pesti gumigyárban dolgozott —, hogyha édesanyám egy hétre valót készített neki, akkor jóformán vissza is vitte egész heti jövedelmét. A húgom pedig varrásból élt. Elmentem a család egyik ismerőséhez, egy jezsuitához, elmondtam neki a helyzetemet : szegény családból származom, az én keresetemre nagy szükség van otthon. Azt mondta, adjam be a kérvényemet, majd meglátja, tud-e segíteni? A kérvényt úgy fogalmaztam meg: Magyarország bármelyik iskolájába szívesen 'elmegyek tanítani, tanyai vagy határszéli, nekem mindegy, csak állásom legyen. Alig telt el két hét, egyik jó ismerősöm, Magyar Antal tanító nagy örömmel jött hozzám: kineveztek téged tanítónak a Budai útra, benne van az újságban! Nem akartam elhinni, de hamarosan jött a hivatalos értesítés is: szeptember 2-án foglaljam el állásomat. így lőttem helyettes tanító a Budai üti iskolában. A lakás is megüresedett, mert az lelődömet, Kárpáti Gézát 'elhelyezték valahova a Balaton mellé, a kolléganőm, Üjváryné Bogár Gizella pedig bérelt házban, a közeli Etédi-féle házban lakott. Csűrös Antal igazgató azt mondta, foglaljam el a lakást, ne maradjon az iskola gazdátlanul. Be is költöztem, de a tanfelügyelőség ebbe nem nyugodott bele: milyen címen laikom én ott, nekem, mint helyettesnek nem jár lakás! így csak három évig voltam lakos az iskolában, akkor utasították Űjvárynét, hogy ő költözzön be. Ettől kezdve mindennap kijártam. Az elődömtől átvettem a Vallásalapítványtól bérelt földjét is, 4 íkh-t, amit pár év «múlva kiegészítettem még 4 holddal. Az iskolában két tanterem volt, hat osztállyal, az 1—2-t tanította a kolléganőm (kb. 40 gyerek), én pedig a 3—4—5—6-ot (kb. 60—70 gyerek). Persze, 356
