Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban

meg kellett etetni a lovakat, de a kertésznek még ennél előbb fel bellett kelnie, aztán vigyázni arra, hogy a kocsis a (kiadott abrakot mind odaadja az állatoknak. Este meg akkor fekhetett le, miikor a kocsisnak naplementkor újra kiadta az abrakot. Se ünnep je, sem vasárnapja nem volt, ha a munkásokat nem kellett irányítania, akkor leltározta a szerszámokat. Azt láttam, hogy a kertészt emberszámba sem veszik. Én azt mondtam: embernek érzem magamat — nem olyannak, aki folyton robotol, köszönöm az ilyen életet! Pedig az iskolából már értesítettek, hogy fölvettek, foglaljam el a hely amiét: megköszöntem, nem megyek, nem leszek kertész. Akkor néhány napig itthon 'maradtam. Egy rokonunk, iaki hallotta, hogy nem vagyok állásban, hívott a vasúthoz, a pályafenntartásihoz, az irodába. Paly amunkási beosztásban voltam, de az irodai munkát végeztem, Pestszentlőrincen az állomáson. Jól éreztem itt magam, szereittam volna maradni, vasutasnak lenni, mert így nem volt lehetőségem előbbre jutni. Pályáztam is a felvigyázósághoz, de akkor kezdődték a B-listázások, azt a választ kaptam, hogy akik ott vannak, azokat is elbocsátják, nemhogy ffnég újabbakat vegyenek föl. Gondoltam egyet, elmentem a városi hivataliba, dr. Sárkány Gyula polgármesterhez, elmondtam, hogy ki vagyok, milyen az iskolái végzettségem, kértem, hogy vegyen föl a hivatalnokok közé. Azzal fogadott: jó, hogy jött, a pénztárba nagyon kell a segítség Banai Béni 'bácsi mellé. Pénztára fökönywezető lettem, a bevételeket és a kiadásokat számoltam öl, 110 pengő fizetést kaptam. De újra B-lisltára kerültem, újra otthon imaradtam. Az volt a szándékom, hogy le fogok érettségizni. Tanultam és levizsgáztam a VII. osztályból, elkezdtem a VIII.-at. Közben egy bis pénzre is szükségem volt: időnként segítettem az adóösszeírásban, végrehajtásban, kijártam a tanyákra a mezőőrrel együtt. Nem tartott ez sokáig, de mégis hozott valamit a konyhára. Köziben elvégeztem a VIII. osztályt is és készültem az érettségire. Csak nyáron tanulhattam, kimentem a temetőbe, ahol csönd volt, nem zavart senki, ott készültem. Leérietltségiztem. Gondolkoztam, mihez kezdjek? A városnál csak azok érvényesültek, akiknek az apja presbiter vagy városi képviselő volt, itt én mindig csak ideiglenes napidíjas lehettem volna, én ezt nem akartaim, szerettem volna az érettségimnek is hasznát venni. Egy lismerősöm akkor megkért, hogy tanítsam a fiát, mert az megbukott rajzból a gimnáziumban. Állásom nem volt, mert Blistára kerültem : foglalkoztam hát a gyerekkel. Akkor jutott leszembe : hogyan lehetnék én tanító? Az mégis megfelelő foglalkozás lenne. A nagykőrösi tanítóképző igazgatója azt imondta: isemmii akadálya, falvételi vizsgát kell tenni énekből, zenéből és rajzból. Olvasltam az újságban, hogy aki érettségivel, különbözetivel megy a képzőbe, annak elég csak egy hangszeren játszani, én a hegedűt választottam. De nem értettem hozzá. Egy ismerősöm, Dósa Ede, nagyon szépen tudott hegedülni, megbeszéltem vele, hogy tanítson meg engem is. 10 hónap alatt el tudtam végezni a képző négy évfolyamának anyagát, úgy, ahogy el lehetett fogadni, a felvételi vizsgán :is meg voltaik velem elégedve. De akkor azt mondták: most lássuk a billentyűs hangszert és a harmónium, mellé ültettek! Sajnálom — mondtam —, ezen nem tudók játszani és az újságban is azt olvastam, hogy elég, ha csak egy hangszert ismerek. De az igazgató azt válaszolta, hogy őrájuk ez nem vonatkozik, náluk húros és billentyűs hangszerből fis kell vizsgázni — jöjjek vissza egy év múlva. Itthon Szabó Dezső tanítót kértem meg, hogy tanítson meg harmóniumozni. A katolikus iskola gondnoksága megengedte az iskola hangszerét használni, csak nem volt szabad villanyt fogyasztanom. Gyertyát vittem és annak a fényénél gyakoroltam. 355