Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban

össze függésiek érdekelték elsősorban, hanem saját sorsa, esetleg mindennapi kenyere, az iskolában pedig az írás-olvasás nehéz tudományának elsajátítása. S élnek még a tanítók is, akiknek ezekből a tankönyveikből kellett tanítaniuk: állami alkalmazottak voltak, az állam biztosította állásukat és fizetésüket, vagy el is vehette — munkájukkal csak ezt az államot szolgálhatták. Tisztelet illeti meg őket jó szándékaikért, s azért, amiért tisztességgel betöltötték hivatásukat: tanították a tanyasi gyerekeket, példát mutattak a felnőtteknek. Tanítottak — mást nem is tehettek. V. Tanítottak — ha volt állásuk. Mert a Horthy-korszak legnagyobb gondja a tanítók — és velük együtt az értelmiség többi rétegének munkanélkülisége volt, mely alapvető és megoldhataltlan teherként a rendszer egészén végighúzódott. Oka az értelmiségi túltermelés volt : ... „az új Magyarország 8 millió körüli lakosságának közel 200 000 szellemi dolgozót kellett, hogy eltartson, nem sakkal kevesebbet, mint a régi Magyarország".

39 Ennek előzményeit a háborús összeomlásban, a katonai megszállásban és a trianoni határok megvonása miatt Magyarországra több százezer számiban menekültben kell keresnünk, kik elsőként duzzasztották föl а munkanélküli értelmiség létszámát.

40 Az áttelepülőik között nagy számban voltak tanítók is.

41 Menekülésüknek több oka is lehetett: a megszálló idegen katonaság, az új államra teendő hűségeskü kötelezettsége, az iskolahálózat megváltozása. Számukat pontosan megállapítani nem egyszerű: a Magyar népoktatás с könyv 1928-ban 4—5000-re becsülte.

42 Az itt levőkkel együtt viszont már 8—

ЭООО^еп voltak, míg állami iskola 1056 maradt, 2911 tanteremmel a trianoni Magyarországon. A megoldás: bevezették a B-listát, azaz elbocsátották a „nélkülözhető" (politikailag megbízhatatlan, 1919-es szereplésükért gyanús tanítókat, valamint a zsidókat és nőket nagyobb számban), összesen 3263 állami és 458 nem állami tanítót.

43 Ez a méltányosnak egyáltalán nem mondható intézkedés azonban ráadásul a helyzeten sem változtatott: sokan maradtak továbbra is állás nélkül, ezenkívül a nyugdíjazottak, valamint az elbocsátottaknak adott végkielégítés továbbra is terhelték az állami költségvetést. A munkanélküliség mélypontja az 1930—1936-ig tartó korszakra esik. Egy 1935-ben készült statisztika viszont azt mutatja, hogy & tanítók többsége éppen ezekben az években kapta kézhez oklevelét.

44 E kimutatás csak 3276 pályázó adatait dolgozta föl, de valószínű, nem tévedés azt gondolnunk, hogy hasonló lehetett a helyzet az egész országban. Eszerint a pályázóknak csupán 20%-a végezte el a képzőt az 1920—1929-ig, illetve az azt megelőző években, 80%-uk 1930 után került a végzettek és a munkanélküliek közé. Érdekes és tanulságos a magyarázat is : „Alig van ma család, ahol ne éreznék a nehéz gazdasági viszonyokat és általában az a törekvés, hogy a családnak legalább egyik tagja tegyen szert aránylag rövidebb időn belül megszerezhető oklevélre."

45 Tegyük hozzá: pedig éppen nehezítették helyzetüket a „nehéz gazdasági viszonyok" közt. A Néptanítók Lapja is tragikusnak látta a helyzetet, elszomorító és nehéz sorsú tanítókat mutatott be egyik számában.

46 A munkanélküli tanító otthonról sem várhatott sok segítséget, ez rögtön kiderül, ha az előbb említett statisztika alapján megnézzük a 3276 pályázó szüleinek foglalkozását:

67 341