Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Máté Bertalan: Adatok a ceglédi nagygazda-alkalmazottak javadalmazási viszonyaihoz a 19. században
velük összevethessük. Messzemenő és kellően magalapozoitit következtetések vagy valós — egymásra vetített — értékviszonyok megállapításakor nem nyújthatnak és nem is nyújtanak kellően biztos alapot. Az 1870-es évek derekáig számos béres alkalmazásáról szólnak a gazdasági naplók. Javadalmaik elemzése azért is nehézségekbe ütközik, mert a felfogadó gazdák továbbra is igencsak önkényesen minősítik öregbéresnek, béresnek, fcisbéresnek az általuk alkalmazott személyeket. Amennyiben a félfogadásikor megkötött szerződésben rögzítették az évi juttatást, a járandóságok mibenlétét, az alkalmazás minőségét is, azt a bérezési viszonyok vizsgálatánál természetesen figyelembe vettük. Az esetek túlnyomó részében {76%) csak ia javadalmaik alapján következtethetünk az elvégzendő feladatokra. A kisbéresek vagy ahogyan azonosítható, a „harmadik béresek" jövedelme 7—40 pengő között volt. Járandóságuk közé tartozott a felsőruhák közül a csizma, a szűr, a ködmön, a kalap. Évi járandóságuk volt két pár fehér ruha és egy kocsi trágya is. 75 A második béresek általában 65, a harmadik ibéresnek felfogadott személyek pedig 12—40 forint közötti bért kaptak, ami a tűzrevaló gyanánt juttatott egy kocsira való trágyán és a ruhanemúeken kívül még szántóföldjuttatással is járt. Az „öregbéres"-nek alkalmazottak nemcsak jóval magasabb készpénz bérért, de nagyobb területű szántóföldért {általában 3 vékás kukoricaföldért, két zsák alá való krumpliföldért) szegődtek el. 76 A béresek kategóriájába sorolhatók itt is azok, akiket „szolgálatra" „szolgálóul" fogad fel a gazda, 77 akik feladatáról, munkájukról nincs közelebbi ismeretünk. Az 1870-es évek elején a javadalmak között megjelenik az egy-egy kocsira való szalma. Fűtőértékét ismerve tüzelő gyanánt nem jöhet számításba, feltehetően a fekvőhelyek (szalmazsákak) megtöltésére alkalmazták. 78 Ebben az évtizedben fordul elő első alkalommal, hogy a bér fejében a gazda által juttatott kukoricaföldért a termény betakarításakor napszámra is igényt tart, amelynek összegét 40—50 krajcárban szabja meg (7. kép). 79 A félfogadás idevonatkozó passzusa a következőképp hangzik: „. .. mikor tsak nekem szükség a napszámosra kívánom, hogy nálam mindig Elöl áljatok ..." (8—9. kép). A munkaerő biztosításának ez a formája a szakirodalomból — más területekről — már ismert. Szintén ebben az évtizedben bukkant elő az első adat arra vonatkozóan, hogy a béresként alkalmazott személyek nem helybeliek, hanem Szelére, illetve Albertire valók. 80 Az 1875-ig terjedő évekből vannak adataink szolgálák alkalmazásáról is. Pénzbérük 24 és 80 osztrák értékű forint között van, ruhabéli juttatásuk csizmából, keszkenőből, pántlikából, bakancsból és kapcából állt. Bérükből — az esetek többségében — a helyi vagy a környékbeli vásárok alkalmával, vagy lábbelijük javíttatására vesznek ki. Elvétve előfordul, hogy topánka, vagy cipő beszerzésére is költenek. A munkabér fejében a pénzbér mellett lényegében az előző évtizedek gyakorlatának megfelelő ruhajuttatásban részesülnek. 81 Kanász és juhász alkalmazásáról 1873—74-ben és 1872-ben van adatunk. 82 239
