Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Máté Bertalan: Adatok a ceglédi nagygazda-alkalmazottak javadalmazási viszonyaihoz a 19. században
keszkenő, két ingváll, két pöndöly, illetve ehelyett a másik két pár fehér ruha, egy-egy fonat pántlika. A magasabb bent kapó Farkas Judit ezen felül posztóködmönt és egyheti szabadságot is kap (5. kép). 51 1855-ben és az azt követő évben egy j egy fő a szolgálák száma és mind a bérükben, mind a ruhafélékben az előző évben felfogadott szolgálókhoz hasonló a javadalmuk. 52 1857-ben feltehetőleg, 53 1858-ban pedig biztosain 2—2 fő szolgál a gazda házánál. 54 1857-ben azonos, 45 Ft a bér, amit csizma, pántlika egészít ki. Ezen felül egyikük még posztólaj bit és 5 forintos selyemkendőt, míg másikuk egy kötőt kap. 1858-ban a két szolgáló bére is eltér egymástól. Egyiküké 35 forint és hozzá két pár fehér ruhát, két kötőt, két „keszkenyőt", egy pár csizmát kap. Míg a másikuk bére 45 forint és a társának is juíttatott ruhákon kívül járandóságához tartozik egy pár topánka, kapca, velez szoknya, egy fél vatmor lajbi. 55 A következő évben újra ketten szolgálnak a feljegyzéseket vezető gazdánál. Egyikük bérét nem ismerjük, a másikuk 35 Ft-ot kap. Ruha javadalmuk megegyezik az 1858-ban szolgálóként alkalmazottak teljes ruha járandóságaival, illetve azt lényegében csak egy-egy pár bakancs juttatásával haladja meg. 5fi Sajnos a szolgálókkal kapcsolatosan megint csak azt tudjuk megállapítani, amit az 1830-as, illetve 1840-es években. Nem ismert az alkalmazottak életkora, származási helye — bár a fenti lesetekben a nevek alapján valószínűsíthető, hogy túlnyomórészt a szűk értelemben vett Cegléd lakosai közül valók —, nem tudjuk azt sem, hogy mennyire „képzettek", azaz jártasak a számukra szintén ismeretlen feladataik ellátásában. Ezek pedig biztosan szerepet játszottak a pénzbér nagyságának megállapításánál, de kihatottak a természetben juttatott ruhaneműek összetételére, menynyiségére, sot minőségére is. Találkozhattunk olyan alsó- és felsőruhákkal most, mint tíz vagy húsz évvel korábban, de vannak olyan darabok, amelyek most először kerülnek elő. Az előbbiekhez a pöndöly, ingváll, keszkenyő, kötény, csizma, az utóbbiakhoz a vatmór mándii, a velez szoknya, kapca, bakancs, topánka, selyemkendő, a lajbi, a pántlika sorolható. Az összehasonlításkor meg kell említeni azonban, hogy a korai időszakból (1830-as, 1840-es évek) aránytalanul kevés személy javadalmazását ismerjük és a források akkor is és most (1850-es évek) is igen szűkszavúak. Azon túl, hogy általában kapnak foglalót a szolgálók, és hogy egy-egy alkalommal — pl. húsvétkor — ki-kivesznek pénzjárandóságukból néhány forintot, nem tudjuk meg, mire költik bérüket, illetve mikor és hogyan számol el velük az alkalmazó. Az ilyen jellegű adatokat már nem jegyzi fel a gazda. Az sem deríthető ki, hogy valójában mikor áll be a lány, illetve kiszolgálja-e az esztendőt, noha mindig évi bér és juttatások kerülnek rögzítésre a félj egyzésekben. A fentiekben azt is csak feltételeztük, hogy egy személy esetleg két évig is ugyanott szolgál. A szolgálók és az azonos évben alkalmazott béresek közt családi vagy rokoni kapcsolat szintén nem mutatható ki. Mindkét csoportra inkább jellemző az, hogy az alkalmazó gazda nem ra235
