Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Jakus Lajos: Életképek és mozaikok a 17–18. századi Vácról

zett comisszáriusokat magok gyülekezeteiben elhívni el ne mulasszák, legfőképpen kántor napi (negyedévi) összegyűlések nálok nélkül ne tartassanak és a remeknek megvizsgálására mindenkor jelen legyenek''. A komisszárius további feladata arra vigyázni, hogy a „gyűlésen a mesterek illő módon civódás nélkül viselkedjenek, a céh artikulusai. .. megmásolhatatlanul megtartassanak, czéhnek pénze ivásra és vendégeskedésre el ne kelljen, hanem utolsó krajcárig czéhnek ládájában betétessék". Minden esztendőben a céhmestertől „szoros számadás adattassék". Kivált az új mesterek beiktatásánál semmi szín alatt többet ne követeljenek, mint ami a céhszabályokban kiszabottak. Akik a királyi parancsolatot és a földesuraságnak rendeléseit megvetve, ellene merészelnének cselekedni, azokat a komisszáriusok vádja alapján a céhmester büntetéssel illeti.

88 Később, a XIX. század derekán már a céh testülete is gyakran gyengének bizonyult a váci molnárok fegyelmezésében, de akkor már 40 hajómalom őrölt a Dunán, a legényeikkel és inasaikkal együtt imintegy 150 főt számlált a váci molnárcéh. Nagy volt a konkurencia, az sok torzsalkodást okozott közöttük.

89 Halászok, halorzók Vácon a XVII. században Halászok a Duna mellett mindenhol éltek, így Vácon is. Ha múltjukat akarjuk felidézni, adataink már a XVI. századtól szólnak arról, hogy a váci püspök minden esztendőben karácsonyra ajándékul vizát kapott. Ez a tengeri hal, mely 5—6 méteresre megnőtt, ivásra felúszott a Dunába, csendesebb vizekre. Ilyenkor a halászok különböző vizafogó kelepcékkel igyekeztek zsákmányukat elejteni.

80 A XVII. században a váci kapitányok is vizával kedveskedtek az újvári főkapitánynak vagy a pozsonyi Kamara tisztviselőinek, azok pedig vele a királynak. Ha nem sikerült a váci vizeken elejteniük a vizát, a végbeli katonák felverték a .marosiak vizatanyáit, s azoktól orozták el zsákmányukat. Ez történt 1614—18 között több alkalommal is, amiért a marosiak többször panaszkodnak, mert nekik árendájuk fejében kötelességük volt vizát küldeni a királyi Kamarának.

91 A marosiak panasza 1614-ben: „... az Vácziak minden esztendőnkint reá jönnek tanyáinkra hatalmasul s el verik az halat róla." 1615-ben „ez váczi vitézlő röndök közrül valók... Sárai Máté volt egyik, mikor még csak az halak reá akartának menni, az tanyára reá mentenek négy vizát fogtanak, az többieket elverték róla." Panaszuk később sem szűnik, hiába intézkedik a kamara érdekükben. 1617-ben írják: „Minden esztendőnként ezek a váci halászok veszik el tőlünk, mert szintén mikor akarják szintén akkor ha külömben nemis orozva is reá mennek éjei meghalásszák."

92 Ha a váci halászok nem tudták kielégíteni a keresletet, messze vidékről hoztak halat piacra. így is előfordult olyan halínség, amit Vörösmarty Mátyás deák panaszol 1613-ban: „Régtül fogva az halnak nagyobb szüksége nern volt ... mi Tartományunkban mint most, mert sem az Tiszárul, sem sohonnan ez idején ez mi városunkra halat nem hoztak, az Dunában is pedig még az Öreg hal meg nem indult, Virág hetiben és nagy hetekben leszen indulattya, sós vizának de még sehol hírét nem halljuk, se egyéb apró száraz halnak."

93 Az utóbbi mondat arra vonatkozik, hogy a vizát hordókban lesózták, s úgy szállították a bécsi piacra, de így került a király asztalára is. 19