Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Dóka Klára: Az érdi parasztság a 18–19. században

pedett lakosság számára a föld ekkor még elegendő volt, így a határban nem alakítottak ki különösebb rendet, mindenki ott szántott, vetett, ahol akart. A földesúr — érthető módon — csak a termést tartotta nyilván, hogy a kilencedet beszedhesse. A szőlőhegyen szintén szabadon foglalták el a területeket, azonban itt megnőtt az idegen bérlők száma. Vörösboruk minősége a budaival vetekedett, sőt olykor még felül is múlta azt. Az erdő szűkössége gondot jelentett a jobbágyoknak és földesuraknak egyaránt. Épületfát a parasztok egyáltalán nem vehettek, csak a bokrokat vághatták, de az nem volt elegendő. Ráadásul a földesúr — legelő hiányában — az erdőben legeltette lovait és marháit, amelyek szintén nagy pusztítást okoztak. Az érdiek gyakran dézsmálták a szomszédos községek erdőit. Mivel a földesúr ilyenkor melléjük állt, ez az említett határviták forrása lett. Érddel szemben a Dunában volt egy sziget, amelyet ugyan a földesúr is használt, de a parasztok takarmányt szerezhettek róla állataiknak. A Dunán levő malmaik után 2 Ft-ot fizettek, és hasznuk volt a halászatból is. Az állatállomány után nem adóztak, hanem a szomszédos községekben szokásos báránykilencedet megváltották. Az említett járandóságokon kívül borból és gabonából tizeddel tartoztak az egyháznak, ezen kívül fizették az állami adót. Ennek terhét súlyosabbnak érezték a földesúri szolgáltatásoknál, ezért a tiszttartóhoz fordultak segítségért az áHami adószedőkkel szemben.

38 Ilyen képet mutatott Érd, amikor Illésházy a területet visszaváltotta, és tisztjei útján jövedelmét egyre növelve berendezkedett. * * * Illésházy tiszttartójának parancsot adott, hívja össze a falu lakosságát, jelentse be a birtokváltozást, tekintsék meg a földesúri területeket és az épületeket. Határozzák meg a robotot, a pénzbeli szolgáltatást, és mielőbb kezdjék meg a művelést a földesúri szántókon. A tiszttartó 1722 őszén részletes jelentésében számolt be a település állapotáról, körülírva azokat a lehetőségeket, amelyekkel a földesúr jövedelmét növelheti. Beszámolt arról, hogy a faluban van bizonyos önkormányzat. A lakosság soraiból bírót választanak, aki dönt a belső vitákban és a községet képviseli. Javasolta, hogy a jobbágyok a továbbiakban is éljenek szabad к öltözködési jogukkal, meg kívánta viszont szüntetni az első foglalásos rendszert. A korábban letelepedett érdiek érdekeire hivatkozott, akik ugyan rendelkeztek elegendő földdel, de félő volt, hogy a településen élő „félkeresztények és merő pogányok" között a birtokfoglalásoknál vita kerekedik. „Az érdiek magok terri toriumjának beő voltábul annyi földet bírnak és usuálnak — írta a jelentés —, amennyi kinek-kinek tetszik és kívántatik, melylyet is ekkoráigh magok között úgy osztottak föl esztendőnként, a mint nékik tetszett." Beszámolt arról, hogy az így elfoglalt földekbe évente 1000 p. m. őszi gabonát, 4—500 p. m. tavaszit tudnak vetni a 3 nyomásos gazdálkodás mellett. A termelt gabona zöme -rozs és őszi búza. A község rétjei szűkösek, de ha jó az időjárás, elegendő szénát lehet kaszálni rajtuk. A tiszttartó javasolta, hogy ezek használatát — szűkösségük ellenére — korlátozzák. A földesúri aliódium — a paraszti területekhez hasonlóan — több darabban feküdt az érdi határban és a községhez tartozó pusztákon. A tiszttartó szerint ezek területeit növelni lehetett volna, de nem volt, aki megművelje. Az érdi lakosok a birtokos váltás idején a korábbinál is kevesebb szolgáltatással 196