Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Herceg Zsuzsanna: Vadkanagyarral díszített zabla és bronzlemezkék restaurálása
keztem olyan anyagot keresni, mely lehetőség szerint valamivel lágyabb a tárgynál. Duracrolhoz meglehetősen sok porfestéket és rézport keverve sikerült a kemény műanyagot megfelelő színűvé és kissé lágyabbá tenni. Erre azért volt szükség, mert bár a vákuumos átitatás jelentősen megerősítette a lemezeket, még mindig túl gyengék voltak ahhoz, hogy kibírják a kiegészítés lecsiszolását. Ráadásul a csiszoláshoz nem használhattam fúrót sem, egyrészt a nagyon kis felületek miatt, másrészt, ha a fúrófej esetleg megcsúszott volna, biztosan átlyukasztotta volna a lemezt. így nem csiszolhattam a kiegészítéseket tökéletesen simára, mert úgy éreztem, hogy ezzel a tárgyat veszélyeztettem volna, ugyanis a kiegészítés készítésekor a lemez többször szétesett. Az apró pótlásoknál a bronzhüvely belső oldalára celofánt ragasztottam (nagyon vékony anyagra volt szükség, mert a lemez szorosan illeszkedett az agyarra). Z'a bla-oldalgyűrűk : Tisztításuk és konzerválásuk egyszerű volt. A szokásos Na-hexametafoszfátos melegítés után 10%-os Selecton B 2-vel kezelteín, mely egyben kloridmentesítette és fémig tisztította a tárgyakat. 10%-os citrornsavas és desztillált vizes melegítés után az ezüstnitrátos kloridpróba és a párákamra-kísérlet eredménye negatív volt. A patinázást kénmájjal végeztem. Bevonáshoz Paraloid В 72 toluolos-acetonos oldatát használtam. Vas és csont: Mint említettem, nem minden vasat sikerült különválasztani a csonttól, ezért a vas kezelésére kétféle módot választottam. A különálló vasakat a szokásos Na-hexametafoszfátos melegítés után 10%-os nátriumhidroxidban (5.) elektrolizáltam. Az elektrolízis során kiderült, hogy jó vasmaggal rendelkezik, ezért íémig tisztítottam s így az egyes alkatrészek mozgathatóvá váltak. Problémát okozott viszont a csonttal összedolgozott vasak kezelése, hiszen ami jó lett volna a vashoz, az ártott volna a csontnak. Ezért választottam elektrolitként a jó disszociációs fokú, gyengén lúgos kémhatású Na-acetátot, mely a csont számára még nem káros. Az elektrolízist 5 V-os feszültség és 2 A mellett végeztem. A folyamat rendkívül lassú volt, ezért naponta többszöri mechanikus tisztítással segítettem elő a korrózió leválását. így is kb. 2 hétig, napi 6—8 órán át elektrolizáltam, míg a csonttal összedolgozott vas hasonlóvá vált az előzőekhez (5. kép). A vasak letisztítása után a repedezett és szétesett csont összeillesztése és megerősítése volt a következő lépés. A csont átitatását metilmetakriláttal végeztem (7.). A darabokat először is összeillesztettem és erős fonallal összeszorítottam. Néhány helyen azonban a vetemedés olyan nagymértékű volt, hogy a réseket teljesen összeszorítani nem lehetett. Ezeken a helyeken később kiegészítettem a csontot. Az átitatás után a vastagon rákötött metilmeitakrilátoit mechanikusan ávolíftcrttam el, mert úgy láttáim, hogy így egyenletesebben lehet leszedni, mint oldószerrel. A csont konzerválása után a vasakat még passziválni kellett, hiszen az elektrolízis még nem oldotta meg a kloridmentesítést. A többszöri desztillált vizes melegítés nem távolította el a kloridionokat. A passziválást először Noverox-szal kíséreltem meg, mely nagyon szép, egyenletes, bár kissé ,,vastag" felületet adott. A párakamra-próba azonban pozitív volt. A kezelést megismételtem (többszöri ecsetelés és visszatörlés), de az eredmény ugyanaz volt. Mivel más módszert nem találtam, a bevált csersavas paszsziválást választottam. Amelyik vasnál lehetséges volt, annál forró csersavoldatban (kevés alkohollal) merítést alkalmaztam. Nehezebb volt az agyarral összedolgozott vasak passziválása. Ezeknél nagyon óvatosan — nehogy a csonthoz érjen a csersav — sokszori ecseteléssel és visszatörléssel végeztem a passziválást. Mivel a csersav a csontra nézve ártalmas, ezért a szokásosnál vastagabb bevonattal láttam el a vasat (Paraloid В 72) (6. kép). 66
