Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Herceg Zsuzsanna: Vadkanagyarral díszített zabla és bronzlemezkék restaurálása

tőség szerint különválasztottam a csonttól. Sajnos két helyen nem lehetett a vasat eltávolítani és ez nagyon megnehezítette a vas konzerválását (4. kép). A bronzhüvelyek eltávolításakor derült ki, hogy az egyiket — mivel egy kicsit nagyra sikerülhetett — apró faékkel rögzítették az agyarhoz. Bronzok: A bronzhüvelyt a sír másik oldalán talált lemezkékkel együtt kezeltem tovább, mivel állapotuk nagyon hasonló volt. Desztillált vizes tisztítás után nagyon rossz állapotukra való tekintettel csak 2%-os Na-hexametafoszfát oldattal kezeltem, melyet végül 4%-ra emeltem. Ennél erősebb oldat már károsította volna a lemezkéket. A tisztulás nagyon lassú volt, de végül is sikerült a meszes szennyeződést eltávolítani. Amint a korrózió egy kicsit meglazult, a lemezkék még gyengébbe váltak és a sokféle korrózió meglehetősen tarkán festett. Mivel látható volt, hogy még a gyenge Na-hexametafoszfátos kezelés is milyen erős hatású a lemezkék számára, a további tisztításhoz mindössze 1%-os Selecton B

2 oldatot választottam. Azonnal kiderült, hogy még ez is a lemezkék átlyukadását okozza, hiszen mint már említettem, lényegében nem volt fémmag. Ezek után végigpróbáltam minden enyhébb kezelést (6.), de mindegyik veszélyeztette a lemezeket (Argentol, citromsav, ammóniás káliumkarbonát, lúgos glicerin, Laptev-kenőcs, Varion AD, NaOH). Szintén nem hozott eredményt a telített hidroxil-amin-hidroszulfátban végzett helyi elektrolízis (mozgóanódos eljárás) sem, mely pedig más esetekben jól bevált (4.). Egyrészt nem kloridmentesítette a tárgyat, másrészt ez is átlyukasztotta a lemezkéket. Mivel más megoldás nem volt, a megnövekedett térfogatú korróziót, mely a díszítést takarta nagyrészt mechanikusan távolítottam, el. Szerencsére a korrózió jelentős része a sok próbálkozás során meglazult. így végül a lemezkék visszanyerték eredeti alakjukat, de mint azt a többszöri kloridpróbák is kimutatták, nagy mennyiségben tartalmaztak még kloridionokat. Azonkívül kinézetük is meglehetősen kiábrándító volt a sokféle korrózió miatt. Végül is a még nem teljesen kikísérletezett módszerhez folyamodtam (3.), mely ebben az esetben maximálisan jó eredményt mutatott. Benztriazol 5%-os alkoholos oldatában vákuumoztam a bronzokat. A kezelés után elvégzett párakamra-kísérlet bebizonyította, hogy a kloridionokat lekötötte (vagy vízoldhatatlan réteget képezett a felszínen — ez jelenleg még nem eldöntött kérdés). A benztriazolos kezelés előtt végeztem a patinázást, mert a bevitt benztriazol patinázáskor kioldódott volna. A patinázás nem volt egyszerű, mert lényegében 3—4 féle korróziót kellett azonos színre hozni. Sem a Na-ditionitos, sem a Na-szulfidos, sem pedig a tiokarbamidos melegítés nem adott egyenletes színt. Majd az erősebb hatású Na-tioantimonáttal (Slippe-só) próbálkoztam, óvatosan, emelve a hőmérsékletet (5.). Hosszú ideig semmilyen változást nem tapasztaltam, majd hirtelen, egy-két másodperc alatt a bronzra kirakódott az antimon és egyenletes fémes szürke bevonat jött létre. Ezt nagyon nehezen, óvatos, kitartó dörzsöléssel és desztillált vizes melegítéssel sikerült csak eltávolítani. A patinázást végül Na-tioszulfáttal sikerült elvégezni. A lemezek színe ugyan elég sötét lett, de a sokféle színes korróziót csak így sikerült azonos színre hozni. A bevonást 5%-os PAMA toluolos oldatával végeztem vákuumban. Az oldatba 3% benztriazolt is tettem, hogy a konzerválás hatásosabb legyen (1.). A gyakorlattól eltérően (a benztriazolos eljárás kísérleti jellege miatt) még a bevonás után is végeztem párakamrapróbát, mely több hét után sem mutatott ki aktív kloridokat. A törött bronzlemezkéket IS 496-os ciánakriláttal ragasztottam. Az agyarhoz tartozó bronzhüvelyek kiegészítésére is szükség volt. A kiegészítéshez igye65