Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Jakus Lajos: Damásd vára „az pogány ellenség torkában”
nek errefelé kereskedni és akármi marhát hozni. „Mostanában is ennihány fóka marhát haitottanak volna erre, de ezeket hallván az Pesti hídon üdzettek által." Ha a Kamara nem intézkedik, Vácon a király jövedelme csökken és elfogy. Czétényi csatolja a kereskedők hozzá írt panaszos leveleit. 54 A Kamara azonnal ír Koháry Péter újvári főkapitánynak, kéri, hogy vonja felelősségre a damásdi kapitányt. Koháry június 30-án intézkedik a nagyszombatiak kárának megtérítéséről. 55 A szeptember 16-án kelt királyi mandátum Horváth István damásdi kapitányt meginti. 56 A nagyszombati és galgóci „kereskedő társaság" ugyancsak megírta a Kamarának, milyen nehézségekkel jár a marhahajtás, még nappal is meg merik támadni őket. „Alázatosan kérjük kegyelmeteket, hogy lehessen szabad utunk és rettegés nélkül való járásunk, hogy mind őfelségének kereskedhessünk és mind penig magunkat is egy napról más napra táplálhassuk sok fáradságunk és költségünk után." 57 Valószínű, Czétényi jelentéséhez melléklet a tizennégy magyar tőzsér levele, melyben a katonák erőszakoskodása, az utak bizonytalansága miatt panaszkodnak; úton-útfélen háborgatják és zsarolják őket. Levelükben megerősítik, amit Czétényi is írt a váci jövedelem elmaradásáról. A kereskedő tőzsérek „ .. . mind az pesti és budai hídra mennek által az marháikkal. Csak ez napokban is vittenek ötszáz ökröt arra által és a töröknek adták az harmincadját, az kit Vácon kellett volna őfelsége harmincadjára adni". 58 A megrovás használhatott a damásdi kapitánynak, mert megszűntek ellene a panaszok. Akadt azonban helyette más, melyről a marosi főbíró ír a Kamarának 1618. június 13-án: „Űtban vagyunk gyakorta ezen föl, az kereskedő népek, tőzsérek csoportos marhát hajtanak a magok javára, de a Kegyelmes Urak nem járnak az ország útján, kiken kellene menniek, hanem éjjel Vácról meg indulván, az minemő helyen az erdőkön, kaszáló réteink vadnak arra hajtják marháikot, mostan is Kegyelmes Urak egy néhány falkával hajtottak fel, ki miatt sok kárunk lett." Előző esztendőben a nagyszombati kereskedők panaszkodtak rájuk, amikor elégtételt vehettek kárukért, de „ . .. mostan azért Kegyelmes Urak hogy meg értettük, hogy arra mennek, embereinket bocsátottuk volt ki, hogy az kárért szólottanak". Ebből származott újabb sérelmük, mert a váci vitézlő rend katonái, akiket a tőzsérek „ . . . oltalomnak okáért az idegen nemzetség ellen" kísérőnek megfogadtak, utálatos rútul szidva mesztelen kardokkal kergették őket, meg is vertének kettőt közülünk, az mely dolog nagy romlásunkra vagyon, mert minekünk is az után kellenek élnünk". A tőzséreket „most a szent békesség között sehol senki nem háborgatja, sem török, sem egy sem más, valahol az igaz útban járnak, láttuk is Budán létünkben hogy elég tőzsér ember jár által a hídon, de csak egyet sem háborgatnak közülük nem gondolnánk vele bátor akármely fele hajtanak csak minket kártul oltalmaznának, sőt nem csak nekünk, de még sőt itt a szomszédságbelieknek is, kiknek búzájokat, kiknek kaszáló réteket vesztetik, gázoltattiák el, ha a szegény ember szól a kárért, mindjárt a kisérő hajdúk állnak elő azok rútétnak bennünket". 59 A marosiak panasza rávilágít arra is, hogy a damásdi kapitányt nem lehetett „fölötte való sarcoltatásért" mindenkor elítélni, ha határukban ugyanolyan károkat követtek el az átvonuló göbölhajtók. A marosi főbíró azt kéri végül a Kamarától, intézkedjen, hogy a főurak marhahajtói járjanak az igaz úton, mely az „ország útja". A váci kapitánynak kellene megfékezni katonáit a hatalmaskodástól. 60 517
