Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Korkes Zsuzsanna: Népi gyógyítás a Tápió mentén

GYERMEKGYÓGYÍTÁS A gyermekgyógyításnál figyelhető meg leginkább a racionális és irracionális eljárások keveredése, összefonódása. Többnyire azokat a betegségeket kezelték empirikus úton, amelyek fertőzés, vagy ragály útján keletkeztek, illetve terjedtek tovább. A legtöbb gyermekbetegséggel szemben azonban jóformán tehetetlenek voltak, és így alakulhattak ki olyan gyógymódok, amelyekre ma már meglehetősen nehéz bármiféle magyarázatot találni. Talán a legszembetűnőbb az irracionális gyógymód alkalmazása a „szemverés gyógyításánál". Szemverésnek gondolták azt a hirtelen fellépő rosszullétet, amikor a kisgyerek sokat sírt, nem aludt, nem evett, begyulladt a szeme. A népi elgondolás szerint azoknak ártott a szemük, akiknek vastag volt és Öszszeért a szemöldökük. Ha egy ilyen valaki elment megnézni a kicsit, akkor az édesanyja azt mondogatta magában, hogy „kígyó fasza bassza ki a szemedet", vagy „disznószar a fülibe a boszorkánynak, meg ne rontsd a kicsimet!" A szemverést azonban nem tulajdonították mindig a boszorkányok ártó tevékenységének, mert bárki akaratlanul is megcsodálhatta a gyereket. „Amelyik szép baba volt, az ki volt téve a veszélynek." A rontás megelőzésére — mint azt korábban már említettem — piros szalagot, vagy piros gyöngyöt kötöttek a pólyás baba karjára, vagy olvasót tettek a nyakára, míg el nem vitték a keresztelőre. „Éccaka égett a gyertya, hogy nehogy kicseréljék a gyereket. Rossz, hitvány gyereket tettek a helyére. A kisgyerek féketőjében és a réklin keresztül volt szalag, hogy ne tudják megrontani. Éppen ezért 2—3 nap múlva elvitték a gyereket keresztelőre." (Farmos). Ugyancsak a rontás megakadályozása volt a cél a külső alak megváltoztatásával, ruhadarabok fordítva viselésével. Az ártó hatalmakat igyekeztek félrevezetni azáltal, hogy fordítva adták rá a kisgyerekre vagy a kisingét, vagy a ruháját, leginkább mikor kivitték a házból. Az anyát ugyanúgy védeni kellett, mint a gyermeket. Ságon a gyermekágyas asszonyt elfüggönyözték és a söprűt felállították, hogy ne tudják őt megrontani. Egy farmosi idős asszony mesélte, hogy „az anyám úgy elijesztett, hogy naplemente után már nem lehet kimenni, mert úgy megtáncoltatnak a boszorkányok, hogy meghalsz. Addig nem mehettem ki a házból, még nem mentem el az avatásra." Minden óvatosság és körültekintés ellenére is gyakran előfordult, hogy megverték szemmel a kisgyereket. Gyógyítására a Tápió mentén általában a szenes vizet használták. Ezt a következőképp készítették. Reggel, mikor fürdették a gyereket, a vízbe Bicskén három, Szentmártonkátán pedig hét szem parazsat tettek. Ez utóbbi helyen a vizet azonnal fürdetés után öntötték ki, de abba az irányba, amerre a nap lemegy, Bicskén pedig csak naplemente után. Sülyben szenteltvizet is öntöttek a szenes vízbe és visszakézzel törölték meg a gyerek arcát, szemét és pár kortyot itattak is vele. Tápiógyörgyén három szem faparazsat tettek egy pohár vízbe és azt itatták a gyerekkel. Úriban három szem parazsat dobtak a fürdővízbe az Atya, Fiú, Szentlélek nevében és amelyik széndarab feljött a víz felszínére, hitük szerint az verte meg szemmel a gyereket. Ha az Atyának mondott jött fel, akkor Isten volt, és ilyenkor orvoshoz mentek. Ha a Fiú, akkor ember volt és ebben az esetben a kifor862