Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Barna Gábor: Jeles napok szokásai a Tápió mentén

Adja Isten mi is örüljünk, midőn lakodalmat hirdetünk, jó bor mellett duda nélkül, furcsa a tánc ugrás nélkül. Kána menyegzőbe. A tápiósági változat a 16. versszakkal fejeződik, ami ott így kezdődik: Elment a Szűz Mária haza. Ez a kókai változatban a 14. versszak és utána még két versszak áll, amely a tápiósági variánsban szintén hiányzik : A muzsikások meg érkeztek, a vendégek kedvére tettek, úgy megforgatták Magdolnát, mind elhányta a papucsát (!) Kána menyegzőbe. Dicsértessék Jézus szent neve, és szép Szűz Mária fönt mennyben, itt és a magas mennyekben, most és mindörökké amen, Kána menyegzőbe. Űriban a lakodalmi borköszöntéskor mondanak valamit a kánai menyegzőről, ám ennél többet nem őrzött meg a kérdezettek emlékezete. Az éneket Tápiógyörgyén is ismerték. GYERTYASZENTELŐ (FEBRUÁR 2.) Az ünnepet maguk a katolikusok is inkább rövidebb nevén emlegetik, s csak ritkán teszik hozzá, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony. Mint egyházi ünnep, a katolikusoknál a gyertyaszentelés napja. Emiatt is nagyon fontos esemény, hiszen a szentelt gyertyának a paraszti életben nagyon nagy szerepe van. Különösen halálesetnél használták. A szentelt gyertya ugyanis mindig kéznél volt, vagy a szekrény aljában, vagy a sublótfiókban, vagy pedig a falra felakasztva, mint Tápiószentmártonban. Tápióságon haldokló ember mellett gyújtják meg, gyóntatásakor. A sokáig haldokló ember kezébe, aki „nehezen halt meg", égő gyertyát adtak. De nyári nagy zivatar, jégeső esetén is szentelt 3. kép. Feszület, szentkép, szentelt gyertyák a falon. (Kóka, 1979. Fotó: Barna G.) 772