Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században
a járomhoz. Az öregektől egyebet sem hallott, mindent gúzzsal kötöttek össze. A járom használaton kívül vagy a szekérrúd végén maradt, vagy az istálló külső falába vert nagy fakampókon lógott, az ajtó mellett. Az egyesjárom a két háború között terjedt el, a kukorica ekekapálása miatt. A ló könnyedén befogható volt egymagában is az ekekapa elé, de a szarvasmarhának újféle járom kellett. Ez lényegében egy kettévágott járom volt, megfelelő módosításokkal. Az istrángokhoz, hasonlóan húzott az ökör vagy tehén, amiket a járomfej két oldalához erősítettek. 27 ' 7 Az egyesjárom java része is vásári áru, illetve vándorkereskedők hozták. Több helyen a helyi kollár (bognár) csinálta meg. A II. világháború okozta kényszerhelyzetben lovat és (egyesjáromba fogott) ökröt, vagy tehenet is fogtak párba a szekér vagy eke elé. Sőt tehén egymaga is húzott így szekeret. A háztáji gazdaságok újabb gyakorlata ismét felelevenítette az egyesjárom használatát több faluban is (63. kép). A tehén- és ökörfogaton rendszeresen használták a szájkosarat, mivel a marha folyton legelni akar, még a szekérben is. Ez drótból készült és erős spárgával, kötéldarabbal akasztották a szarv mögé. A szarvasmarhákat szavakkal irányították. Ezenkívül rendszerint előttük ment a gazda, vagy a szántóföldi munkában kötéllel, lánccal vezette az asszony vagy gyerek. Az egyesjárom használatánál elterjedt a kötélgyeplő is, amikor az állat szarvaira kötötték a kötél végét és a lovakhoz hasonlóan, de ugyanakkor szavakat is használva irányították az állatot. Indításnál — „Na uramisten segijj, — hőjjhó". Megállítás — „hóha hóó"; jobbra fordulásnál — „cselő te" vagy „tüled" (és az állat neve); balra fordulásnál — „hajsz" (és az állat neve) volt az irányító szó. Az ökrök, tehenek némelyike sohasem tanult meg rendesen és pontosan dolgozni. Nem volt olyan könnyen és pontosan irányítható, mint a ló. Altalános volt, hogy a gazdák és uradalmak egyaránt „ostorosgyereket" fogadtak az állatok mellé, aki irányította, vezette, húzta-vonta az állatokat. A szántásnál gyakorta, az ekekapálásnál mindig vezetni kellett az állatokat. A tehenes, ökrös gazda nagyon ritkán ült a szekéren. Az állatai előtt a porban poroszkált és a hátára 89. kép. Különböző formájú kaszakések („kévemeccők", Tápiógyörgye, 19 997; Pánd, 18 113.) 282
