Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Adalékok a népi faldíszítéshez a Tápió vidékéről
szeltek. A ház tisztán tartásának, a festés felújításának ugyanaz volt a rendje, amihez az idősebb generáció még ma is tartja magát. Húsvétra és mindenszentekre (tavasszal és ősszel) alaposan végigtakarították a házat, a bútorokat kipakolták és kimeszeltek. A század vége felé a tehetősebbek már mintás házat (festett szobát) csináltattak. Ez a festés évekig a falon maradt — sokszor 10 évig sem mosták le — ,,mert nem piszkolódott a fal". 13 Ebben az időszakban a sötét, tömény színeket kedvelték, az egyik idős asszony a mai piktorok által használt színeket hókának nevezte. Kedvelt színek voltak a bársonbarna és lila. PL: világosabb volt a falazat, akkor a minta ugyanannak a színnek a sötétebb árnyalata volt. A minta sűrű volt, többnyire virágokat és leveleket formázott. A festést egy vagy több lapból álló sablonok (Györgyén furma) segítségével vitték a falra. Az egyes furmával az ügyesebb asszonyok saját maguk is kipingálták a szobát. Egy-egy sikeres, tetszetős furma kézről kézre járt, kölcsönadták egymásnak. „Egy furmával tízen is kifestettünk." 14 A minta a használat során megsérült, elszakadozott. A bonyolultabb festés elvégzésére már ebben az időszakban néhány asszony specializálódott. A minták között gyakori volt a szekfűs, rózsás, bimbós. Néhányan emlékeztek, hogy a rozmaringos mintát is szerették: ,,a rozmaring nyút, 's oztán közte virágok vótak". 1 "' A szoba falainak festett felületét a mennyezettől'kb. 20—25 cm-re záróminta az ún. kiskoszorú K> szegélyezte. Kiskoszorút tettek a fal alsó szegélyére is, a földtől 15—20 cm-re. ,,Alú', fölú' kiskoszorúval vót beszegve a fal. A koszorúban apró virágok voltak, meg keskeny levelek. A virágnak nem vót neve." 16 A fal alsó részére azért nem tettek mintát, mert a fal alja a söpréssel is piszkolódott, és így szükség szerint utána lehetett festeni. Az egymással szomszédos falsíkokon nem volt folyamatos a minta; a sarkoktól 5—6 cm-re, az éllel párhuzamosan léniát (festett függőleges vonalat) húztak. A búbos kemencét kifesthették ugyanazzal a mintával, amivel a szoba falát, vagy léniával fiókokra osztották a felületet, és csak a fiókokat díszítették. A kemence prímjére ferde vonalakat festettek. A fiókokat cifrázták: kiskoszorút tettek bele, vagy pedig egy csokor rózsát. A szoba mennyezete sötét színű volt (barna, zöld) és az ajtók, ablakok fáit sötét színű firnajsszal festették. 17 Geometrikus mintát a szobában is alkalmaztak — vonásokat, kockákat —, de ezekkel mégis inkább a pitvart díszítették. A konyhában (pitvarban) a boltozatra kétoldalt félholdvilágot, középre pedig egész holdvilágot pingált az ügyes menyecske. Ehhez saját maguk által keménypapírból kivágott mintát használtak. A gangot (tornácot) is festették; ide másféle minta illett, mint a szobába. Bár ez is meglehetősen sűrű minta volt: leveles, gyümőcsös, almás vagy kockás. A pitvar díszítésére más festési technikát alkalmaztak a györgyei asszonyok: festékbe mártott ronggyal vagy kukoricacsutkával hengergették, kigurgulyáztak a mintát. 18 A ház külső falán az alsó szegélyt festékbe mártott seprűvel díszítették. Az 1920-as években a festést szegélyező kiskoszorú helyét átvette a több soros lénia. A kiskoszorú az 1960—70-es években ismét divatba jött. 19 Továbbra is kedvelt volt a bársonbarna vagy üstbarna szín és az orgonaszín. A csillagkéket üstbarnával vagy fehérrel párosították. A zöld színt nagyon gyakran használták, ezért többféle györgyei neve is volt: levélződ, tengerződ, libaződ vagy kislibaződ. Ez utóbbi nagyon népszerű volt. A kislibaződdel festett falra elszórt, nagyméretű rózsacsokrot tettek 20 (vö. 12. sz. kép). A rózsa miniompiros volt. Virágok voltak: tearózsa, szegfű és margaretta. A rózsát rózsaszínre fes645
