Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Köszöntő

KÖSZÖNTŐ Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyar Néprajzi Lexikon ötödik kötete huszonnégy sorban foglalja össze e paraszti kultúrában gazdag, az Alföld-kutatás szempontjából fontos területet, a Tápió mente néprajzát. E néhány soros írás is hibás és félreérthető. Eddig néhány kisebb néprajzi, régészeti, történeti, irodalmi publikáció jelent meg a Tápió mente fdíváiról, a benne élők sorsáról, kultúrájáról, hagyományairól. A néprajztudomány jogosan fehér foltként tartja számon e vidéket. Még 1979-ben fogalmazódott meg egy néprajzi monográfia megírásának szükségessége és ebben az évben el is kezdődött a munka. A Börzsöny, a Galga mente néprajzának feldolgozása után a kötet írói most, Györffy István születésének százéves évfordulóján e munkával is tisztelegni kívánnak az Alföld-kutató néprajzos tudós munkálkodása, emléke előtt. Ügy véljük, hogy éppen ez a kötet az egyik legméltóbb bizonysága annak, hogy tudománytörténeti hagyománya, hatása, tanítása ma is elevenen élő példa. A Györffy-centenáriumon a Tápió mentéről, népéről, munkájáról, múltjáról, néprajzi tárgyairól, hagyományairól publikálni megbecsülést jelent ennek a tájnak is, meg a kutatóknak is, akik ha közvetetten is, de tanítványai, követői a nagy magyar tudósnak. Megérdemli ez a vidék a figyelmet és a megbecsülést. E kötet is bizonyság rá és a nagy elődök, írók futó látogatásai, naplójegyzetei is erre utalnak. Herman Ottó — a magyar tárgyi néprajzi kutatások első jelentős alakja — 1891-ben népi madárszavakat gyűjtött Nagykátán és Tápiógyörgyén. Bartók Béla 1906-os tápiószelei gyűjtéséből, a „Halálra táncoltatott lány" ballada 36 versszakos variánsából egy rövid szövegrészletet és a ballada dallamát közöljük. 5