Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről

leírások helyességéről a valóságban is meggyőződhessem. Az előhozott péndő Gombos Nagy Máriáé volt, aki azt 1897-ben még móringba kapta. A péndőnek kétujjnyis, saját anyagából visszahajtott korca van; bőségéhez öt szél — maga szőtte, tiszta kenderből való — vásznat használtak fel. A szövött széleket finom keskeny ráhajtásos kézi varrással erősítették össze. Az alját — szinte sodrásszerűen — keskenyen szegték fel. Hasítéka nem volt, mert a korcba húzott gatyamadzag a derékkorcban körbefutott. Ezt elöl úgy kötötték fülesen meg, hogy egy rántással kioldható legyen. A századfordulón már felesvásznat használtak fel, ha egyáltalán varrtak még új péndőt. A péndőhöz járó féjinget is elő tudta hozni az adatközlő. Ez feles vászonból való kötésig érő, szűk ujjú, vállvarrás nélküli (eleje-háta egy darabból), pálhás ing volt, keskeny nyakbeszegéssel. Mellközépig érő hasítását három gombbal zárták. A gombolás két oldalán — az anyag bőségéből adódóan — három-három szegősor futott végig, az úgynevezett mizli. Nagyapja hétköznapi házivászon gatyájának a szárát két-két szélből varrták. Körülbelül a bokacsontig ért le. Az ünneplő gatya szára — kinek-kinek a módja szerint — jóval bővebb volt és a szárak alját egy mejjékfonal kihúzásával a két centiméteres rojt felett elszálazták. — A férfiing eleje-háta egy 17. kép. Gönczi csősz az AlsóTápió rétjén. Tápióság. (Mellette: Czettler Gyula és Fehér Barnabás) (Felv. 1896. Népr. Múz. F. 212 147) 561