Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről

darabból való, váll varrás nélküli, három-három hajtással mizliselejű volt, viszszahajtós nyakpántos gallérral. Az ujját vállra rakott néhány kis hajtással bővítették, csuklónál körbehajtásolva kézelőbe fogták be. Ezt az ingfajtát régen kendervászonból, később sifonból általánosan az első világháború idejéig viselték. A mizlis inget megelőző — az előbbiekben már említett régibb fajta — féjingre emlékezett vissza az öreg Mohácsi Istvánné Pándon. Ö még látott fiatal korában — tehát a századfordulón öregasszonyokon rövid derekú, szűk ujjú, pálhás, sima elejű inget. Ennek a nyakát igen keskenyen visszaszegték, elején araszos hasítás volt; három gombbal vagy madzaggal záródott. — Volt a pándi asszonyok között, aki arra emlékezett, hogy édesanyja hosszú inget viselt, aminek a felső fele megegyezett a mizlis inggel, de deréktól ki volt toldva, úgy, hogy térdig vagy a szoknya aljáig ért. Volt bő ujjú ingválluk is, amit csak a pruszlikhoz vettek fel. Pándon a ma 60—70 év körüli férfi és nő nem is ismert fiatal korában sem másfajta inget, csak a nagykátaihoz hasonló mizliset. A hétköznapiak vállfolttal készültek. A női ing nyakát azonban keskenyebb, a férfiakét valamivel szélesebb pántba fogták. Ezt az ingfajtát a szélesebb bolti pamutanyagból még a 30-as években is viselték. A féling — féjing — elnevezés a nők közt az egész területen ismert volt, s általában a Nagykátán látotthoz hasonló, bevarrott ujjú, mizlis inget jelentette. (Ezt az ingfélét Tápióságon, de elvétve más helyen is, az idős asszonyok most is felveszik, de már csak mint alsóruhadarabot a blúz alá, amit már nem vászonból, hanem világos kartonból varrnak.) Tápiósülyben is használták a „féling" elnevezést, de itt egy másfajta szabású inget is jelölt, amit csak ünnepre vettek fel.

26 Ez nyakba ráncolt (mellévarrottujjú) ing volt, hónaljon pálhával, elején a hasítás mentén mizlivel. Az ujjai erősen bővek voltak és majdnem a csuklóig értek. Az ujjakat úgy kötötték szalaggal a karjukhoz, hogy a vége bodrot alkosson, majd könyök felettig feltolták. Tehát tulajdonképpen ingváll volt. Tápiószecsőn is ismert volt a fent vázolt ingfajta, amit ott igen találóan egybeujjas ingnek hívtak. Ezt kiszorította az úgynevezett vállszabásos ing.

27 (6. kép.) Menden a félingnek egy harmadik változatával találkozunk. Ez a szűk ujjú ingből alakult ki, oly módon, hogy nem szűk ujjat varrtak a derékrészhez, hanem a vállfőn hajtásokkal bővített ujjat. Ezzel buggyozhatóvá tették. Maga az ujj könyökön alulig ért. Az ujjak végén fodrot hagyva vagy gumival, vagy szalaggal erősítették a karjukhoz és tolták fel — ráncokat széthúzva — a könyök fölé. Ennek az ingnek megnevezésére a szlovák oplecko kifejezést használták.

28 Mindig finom vékony gyári vászonféléből varrták, ezért a vállrésze szélesebb, ami a pruszlik vállpántja alatt kissé ki is csúszik (43. kép). A mai idős pándi asszonyok egybehangzóan állítják, hogy közülük egy se viselt már pendőt, pendölt. Csak arra emlékeznek, hogy nagyanyjuk hordta még állandóan, de már az édesanyjuk korosztályából valók csak azt nyútték el, amit még kelengyébe kaptak, de új péndőt már nem varrtak. Emlékezet szerint szabása, viselésmódja teljesen megegyezett a nagykátaiakéval. A pendelynek összeállításban azonos, csak bőségben eltérő változatát hordták pl. Tápióságon, az 5—6 szelest. Tápiószecsőn a bőpendöl 7 szeles is volt. Tápiósülyben a régi fajta gatyamadzaggal összehúzható pendő elnevezése gatyás pendő volt. Az első világháború idején divatba jött pendely neve — 5 ujj562