Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

faluban volt olyan ember, akiről kitudódott, hogy jó kemencét tud csinálni, azt több házhoz is elhívták (Tápiósáp). A kemence alapját és vázát mindig férfiak készítették el, a sarat legtöbb esetben asszonyok gyúrták (Űri). A szoba sarkában elkerítették azt a helyet, ami a kuckó, a padka és a kemence szamara szükséges. Régen karókat vertek a földbe, s a közöket befontak vesszővel. Ujabban vályogból rakták ki ezt a részt. Az elkerített helyet megtöltöttek földdel, majd jól „megverték furkóval". A kemence alapját különösen jol ledöngöltek, ezzel egy fészket alakítottak ki (Mende). A fészekbe tenyérnyi vastagon összetört cserépedénydarabokat (Tápiószentmárton) vagy üvegcserepet hordtak, amit előre gyűjtögettek, de ha kellett, még a szomszédoktól is kértek. Az uvegréteg tetejére ugyanannyi homokot tettek, mint amennyi az üveg volt. Ez azért volt jó, mert a kemence sütött alul is, fölül is, és sokára hűlt ki (Tapiogyörgye). A múlt században a kemence feneke sárból készült, ugyanúgy, mint az oldala, de a mai 80—90 évesek idejében már kitéglázták az ajját A téglákat nem sárba raktak, hanem az üvegcserépre tett homokba. A fugákat Űriban homokkal töltötték ki, de pl. Pándon sárral (62. kép). Egy felsőegreskátai tanyán elmondták, hogy kb. 40 éve készített kemence 44. kép. Nagyméretű, kétszárnyú kaminajtó. Tápiószentmárton. (F.: Ikvai N., CF 17 970) 48a