Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

aljára nem tégiát, hanem cementlapot tettek. Az alá itt is üvegcserép és homok került. Mások szintén cementlapot raktak a kemence aljába és elégedettek vele. ' Mikor a kemence alapja elkészült, az emberek kialakították a kemence vázát, az asszonyok meg sarat gyúrtak. A kemencevázat emberemlékezet óta fenyőlécből, valamilyen karóból, nádból vagy tányérrózsa szárból készítették. Űriban 1979-ben csak azért csinálták agácakaró kból az udvari kemencét, mert nem volt nyers tányérrózsa szár.

42 A karó lehetett fenyő, akác (agáca), ritkábban bodzafából vágták (Tápióság, Űri). A tányérrózsa szárát a legtöbb adat szerint nyersen használták. A karókat olyan hosszúra szabdalták, amilyen magasra akarták a kemencét csinálni. A végüket kihegyezték. Ezután a gömbölyű kemence alakjának megfelelően „fölállingatták" és 8—10 cm mélyen, 5—8 cm távolságra leszúrták a karókat a kemence alapjába. A kemence tetejéhez való keretet régen fűzfavesszőből fonták (Tápióság) vagy hordóról vettek le akkora abrincsot, amekkora a kemence karimája (Tápiógyörgye, Űri, Űjszász stb.). Ha nem volt abrincs, vastag drótot hajlítottak helyette (Űri). Tápiószelén mondták, hogy kb. 30 éve biciklikereket használtak többen is a kemence tetejének lefedéséhez. Az abroncshoz fűzfavesszővel vagy dróttal hozzákötözték a karókat, azután következett a sár felrakása. A kemencekészítés előtt való nap az „emberek bevágtak egy nagy ágyás sarat" (Kóka, Úri). Jó szalmás, törekes, pévás sarat csináltak, amit kapával meguágtak, lábbal megtapostak, közben kiszedték belőle a követ, kemény göröngyöket (Tápiószentmárton, Tápiógyörgye). Azért kellett előző nap „bevágni a sarat", hogy a beáztatott agyag jól „megkeZjen" és gyúrható legyen (22., 23. kép). A sarat mindig asszonyok gyúrták finomra. Hárman-négyen is dolgoztak egyszerre, hogy szaporább legyen. Asztalon, asztalra tett ajtón, vagy teknyőbe dagasztották. „Olyan a sár, mint a tészta, addig kell dagasztani, míg lejön a kezünkről." A vizsgált községek többségében ehhez a tésztafinomságú sárhoz sót is tettek. Néhány adatközlő szerint azonban se só, se törek nem kell (Űjszász, Űri). Sehol nem hallottak arról, hogy vért is tettek a sárhoz.

43 Egy jó óra hossza dagasztás után kezdték formálni a nudlikat (általános), illetve hurkákat (Tápiószele), kolbászokat (Tápiósüly). Egy-egy nudli hossza 30—50 cm. Vastagságát különböző mértékkel jelölték: 3 ujjnyira (Kóka, Tápiószele, Tápiósáp), karvastagságúra (Űri, Tápiógyörgye, Pánd, Mende, Farmos, Tápióbicske stb.), 6—8 cm átmérőjűre (Tápiószecső), Felsőegreskátán hivejarasztos vastagra gömbölyítették.. A nudlikat az asszonyok folyamatosan hordták a kemencerakó embernek, aki körbe-körbe rakta vele a kemence vázát, mindig magasabbra. Közben jól egymáshoz ragasztotta, és a karók közé is benyomkodta, hogy majd a karók lassabban égjenek ki. „Űgy raktuk össze, mint a szarka, mikor fészket rak" — mondta a 94 éves Peregi Tóth István Tápiógyörgyén.

44 Ez a spirális technika igen jól látszik a 63., 64. képen. Mikor a nudlik rakásával a kemence tetejéhez értek, az abrincsra méretre vágott léceket, vagy abrincsdarabokat, lemezeket tettek, majd ezt is beborították nudlikkal. Ezután az egészet kívülről eZsimították, és Zetapasztották pévás sárral. Ebbe a sárba lóganajt, vagy marhaganajt is tesznek. 484