Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

végfalakba erősített mestergerenda tartotta. E gerendát szintén keményfából faragtak ki az ácsok, ügyesebb, építkezéshez értő emberek. A mestergerenda akadályozta meg a mennyezetgerendák behajlását. A mennyezetgerendákra raktak a mennyezetdeszkákat, amelyek fenyőfából készültek. A régi építésű lakóházak viszonylag kis ablakkal (50X60 cm) készültek. A homlokfalon az ágas mellé tették az ablakot, ha ollóágas tartotta a tetőt, akkor középre helyezték. Az ablakokat asztalosokkal készíttették, úgyszintén az ajtókat is. A házba a konyhába, illetve pitvarba nyíló ajtón keresztül lehetett bejutni Ele rendszerint alacsonyabb, deszkából készült ajtót is tettek (14. kép), amelyet saraglyának neveznek (jó időben megakadályozta, hogy a baromfi bemenjen a konyhába az udvarról). A XIX. század elejéről ismert, s a később épített ágasos-szelemenes házak többsége két, illetve három helyiségből állt. Rendszerint a zsellérség, szegénység húzódott meg a szoba-konyhás házban (15—17. kép), a gazdálkodók másik szobát is építettek, amely a harmadik helyiséget alkotta (18. kép). A lakóház legfontosabb helyisége volt a középen elhelyezkedő konyha, amely két részre tagolódott: pitarra és a tulajdonképpeni konyhára. A helyiséget a mestergerenda választotta ketté, amely a konyha mennyezetét tartotta 34. kép. Lakóház tornácának díszes kapuzata. Szentmártonkáta. 441