Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

Az utóbbi évtizedekben felkutatott, s napjainkban is még álló régi építésű, ágasos-szelemenes házakban nem találunk boltíves konyhát. Jellegzetes konyhai tüzelőberendezés a kamil vagy kamin. A konyha mennyezete hasonló a szobáéhoz: gerendás és deszkás. A kémény a közfalra támaszkodik. Alatta helyezkedik el a kamil, a falhoz épített, kb. egy méterre kiálló s a mennyezetig érő kis helyiség, ahol a körbefutó padkán katlanokat alakítottak ki, s helyet csináltak a tüzelő számára. Ajtó vagy kétszárnyú ajtón lehetett a kamuba jutni. Innen fűtötték a szobai kemencét is (19—21. kép). A kamilos konyha minden bizonnyal már fejlettebb állapot a régihez viszonyítva, hiszen a tüzelés egészen zárt térben történhetett. A Tápióságtól északra eső vidék falvaiban,

23 a szomszédos Jászságban,

24 valamint a három városban

25 is a konyha boltíves volt, amelynek két oldalán levő tüzelőpadkán helyezkedtek el a katlanok, s ide torkollott a kemence szája is. 35. kép. Egy 1888-ban készült lakóház tornácának kerítése tulipános díszítéssel. Szentmártonkáta. A kéményeket eredetileg vesszőből fonták. A négy sarkát erős oszlopokból alakították ki, a keretet lécekkel, hevederrel fogták össze, amelyeket vesszővel fontak be, majd sárral latapasztották (22. kép). A XVIII. század végétől már hatóságilag tilalmazták a vesszőből, fából készített kéményeket a nagyobb környékbeli mezővárosokban, szorgalmazva a kevésbé tűzveszélyes téglaboltozatú és téglakéményű konyhák építését. A Tápióságban viszonylag lassan szorult háttérbe a fakémény, még századunk közepén is akadt belőle egy-kettő. A köny• 442