Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján
kb. 450 sír nem lehet több a temető 15%-ánál) önmagában is letelepedett népességre utal. Gabonatermesztés meglétét viszont a sírokba helyezett őrlőkődarabok 159 tanúsítják. Kelta ekevasakat a Kárpát-medence távolabbi részéről ismerünk. 160 A Tápió vidéki telepeken őrlőkőtöredékeket, kézimalomhoz való malomkövet és malomkődarabokat találtunk. 161 Szarmata települések leletanyagában is megtalálhatók a malomkőtöredékek, késő szarmata korból ép malomköveink is vannak. 162 Ha nem is vidékünkön, de a közelben, Szolnokon találtak késő szarmata, kori, aszimmetrikus ekevasat. 163 A szarmata földművelés tehát a szomszédos, római tartományokéhoz hasonló fejlettségű lehetett, legalábbis eszközeit tekintve. A népvándorlás kor, részletesebben a késő avar kor (VIII— IX. század) mezőgazdasági szerszamaival (ekevas, csoroszlya, sarló, rövid kasza) legutóbb Müller Róbert foglalkozott. 164 Vidékünkön még nem került napvilágra ilyen lelet. Honfoglaló elődeink egy fejlett, a kor színvonalának megfelelő ekés földművelés ismeretanyagával és eszközeivel érkeztek a Kárpát-medencébe. Használták a szimmetrikus vasú túróekét (ralo) és az aszimmetrikus ekevassal szerelt ágyekét. Mindkét típusnál használhattak csoroszlyát és eketaligát is. 165 A XII— XIII. században, forrásokban is szereplő, 8—10 ökör vontatta, nehéz eke csak aszimmetrikus vasú, csoroszlyás és taligás ágyeke (kerülőeke) lehetett. Mellette használatos maradt a jóval kisebb vonóerőt igénylő túróéke is. 16ü Talán az előbbi, a nehezebb ekefajtához való volt a Tápiógyörgyén 1979ben feltárt ekevas. Az Ilike és a Sós út melletti faluról a települések között már szóltunk. Az ekevas a templom körüli temetőben, a sírok közé ásott kemence előtt (a nem teljesen feltárt objektum félig földbe ásott kunyhó lehetett), mezőgazdasági szerszámok (sarló, malomkőtöredékek), más vastárgyak (tőr, sarkanytú, ládapántok és zárak), néhány ékszer (csat, veretek), érem és XIII. századi edénytöredékek társaságában került elő. 167 Az ékevas hossza 24,5 cm; szélessége 15 cm. Köpű magassága 4,4 cm, köpűszárnyak hossza (a szántás irányát tekintve): bal oldalon 7 cm, jobbon 8,3 cm. A bal oldali köpűszárny valamivel jobban befelé hajlik, mint a jobb oldali. (A köpűszárnyak kialakítása alapján bizonyos, hogy ekevasunk eredetileg is aszimmetrikus felépítésű volt. 168 ) A vaslemez vastagsága 0,8 cm (a köpű peremén belül). Hosszirányban a köpű és penge majdnem egyenes, csupán a hegytől kb. 7 cm-re kezd erősen lefelé hajlani (25. tábla). Rendkívül kopott szerszám. A pengén körbefutó nádolás ellenére a vas hegye a köpű középvonalától jobbra tolódott, ,s ez az erős igénybevétel következménye lehet. A bal oldalon részben felvált nádolás is hozzákopott a pengéhez, aminek bal válla szinte teljesen eltűnt. A bal oldali kapuszárny hátulsó, külső oldala igen lapos, hegyesszögű síkban megkopott, a köpűszárny hátulsó pereme majdnem éles (a 8 mm-es vastagságtól kb. fél mm maradt!). E kopásnyomokból ítélve ezt az ekevasat hosszú ideig használták. Mégpedig olyan ekén, amellyel csak az egyik oldalra (balról jobbra) forgatták a földet (tehát kerülőekén), s az ekén bizonyára volt csoroszlya és talán kormánydeszka is. A köpűszárnyak közül csak a bal oldalinak alja mutat olyan kopásnyomot, ami talajjal való súrlódástól eredhet; a penge hegye is erősen kopott. így elképzelhető, hogy a hossztengely mentén, kissé előrebuktatva erősítették a vasat az eketalpra, az ekével pedig kissé balra' döntve szánthattak. A betakarítás eszközei közül tudunk két Nagykátán talált rövidkaszáról, 169 amit XII—XIII. századi leletekkel együtt, 1931-ben küldtek az MNM42
