Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Halász Péter: A Tápió menti falvak telekhasználata és építkezésének változásai

böző visszaemlékezések szerint az 1880-as években kezdték elhagyni a szelemenágast és a századforduló után lett szinte általános a szarufás fedélszék. Az I. világháború után már nem építettek szelemenes házat. Szarufás fedélszéket építettek, ahol a szarufák felül egymásba illeszkednek, alul a födémgerendákba csapolják és a két szemközti szarufát a kakasüllő fogja össze.

38 Az 1950-es években újabb tetőszerkezet kezdett terjedni, a székes. Ennek lényege, hogy a szarufát felénél-harrnadánál egy székkel alátámasztják. Ezt a szerkezeti megoldást a falusi házak szélesedése tette szükségessé. A TETŐFEDÉS ,,.. . a nép házai között is vannak vagyonosságra mutató csinosak, ámbár csak náddal és szalmával fedvék, s cserepes házak nincsenek."

39 Ezeket a sorokat Kókáról írta Galgóczy Károly, de hasonlóan tudósít szinte valamennyi Tápió menti falu 1870-es évekbeli állapotáról. Pedig már akkor kezdték hivatalosan szorgalmazni a nád- és szalmatető cseréppel való felváltását. Ugyancsak Galgóczy írta, hogy ,,az építkezésekre egy szépítő bizottság van felállítva. Minden építkező tartozik ehhez tervét beadni, s ez felügyel, hogy az építkezés az egészségi, tűzmentességi és csinossági tekintetben megfeleljen." Ügy látszik 32. kép: A nádfedeles házak aránya (1939) 381 31. kép: Szelemenes ház, Szentmártonkáta, 1980. (Halász Péter felvétele)