Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

sze volt. A széltől óvandó a tetejét fahasábokkal, drótra kötözött téglákkal védték. A nagy számban előkerült szénavágó pedig a gondos, esőtől, beázástól védő fogyasztásra utal, amikor is nem kellett megbontani a kazlat, hanem a szükségletnek megfelelő mennyiséget vágtak le belőle. A vetett takarmány lényegében csak az első háború időszakától hódított jelentősebb teret a szántóművelésben.

234 Ennek ellenére sokféle takarmány található a területen. Takarmányként szolgált a külön kezelt árpaszalma, a kukoricaszár, a törek és polyva (nem kellett már a vályogba se!). Sokfajta időszakos zöldtakarmány volt, főleg másodvetésként (ha valamelyik vetést ki kellett szántani, vagy ha kevés takarmány volt, a tarlóba vetve). Ilyen volt a repce, muhar, csalamádé, zabosbükköny, bükköny. így a bő takarmányt adó, de a földet évekig lefoglaló lucerna és lóhere nem foglalt el arányaiban nagy területet, még 1/3 része sem volt az egykori réteknek. A vetett takarmány kaszálása, szárítása, gyűjtése és kezelése azonos a szénáéval, bár külön kazalba rakták mindig (56/b. kép). 82. kép. Nyitókapák szőlőmunkához (Tápiószentmárton 17 949—50.) 274 81. kép. Vágott hegyű nagykapák (csúcsra vágott krumplitöltő, Tápióság, 18 036; laposra vágott, Tápiószele, 20 323.)