Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

szedték és kévézték a magvas és a virágos kendert. A nyövést és a kenderrel való munkákat az urbáriális összeírások is több helyen említik, mint robotot. Kézzel összemarkolható kis kévéket kötöttek saját szálába. A kis kévéket lehetett jól áztatni, szárítani. A nyövés után egy hétig kúpokba állítva szárad a mezőn. -Majd a virágos mindjárt az áztatóba kerül (a Tápióba, vagy környékbeli tóba, agyaggödörbe). A magvas kendert előbb bottal ponyusra teregetve kicsépelik, a kévék szétbontása nélkül, majd ezt is az áztatóba teszik két hétre. A vízből kiszedve laza kúpokban szárad két hetet és ezt követően kezdődik meg a tavaszig tartó feldolgozás (törés, fésülés, fonás, szövés). A harmincas évek végétől (az olcsó gyári áru miatt) abbamarad a termesztése. Emlékét a nagy számmal fellelhető szerszámok őrzik. Néhány faluban (mint a növények felsorolásánál idéztük) jelentős volt a dohánytermesztés is.

221 Néhány fennmaradt dohányszárító pajta emlékeztet a növénykultúrára (57/a. kép). A szedés, simítás munkája több hullámban, de zömmel augusztus végén kezdődött. Az esti munkát jelentő fűzésben, majd simításban az egész család, sőt az ismerősök is összesegítettek. A szárított, bálázott dohányt Nagykátára, Jászberénybe hordták a beváltóba. 77. kép. Díszített „G J" monogramos gereblyefej (Mende, 19 924.) 11. A TAKARMÁNY A szántóföldi takarmánynövények területi részesedése a legutóbbi időkben sem volt kiemelkedő. Szálas takarmányt a rétek szénafüve szolgáltatta. Tulajdonképpen csak a századforduló időszakában kapott jelentősnek nem mondható területet a szántóföldi kultúrák között. A rétek és legelők feltörésével egyidejűleg jelenik meg a szántóföldi takarmány.

222 A réteket mindössze egyszer kaszálták, június közepén. A széna letakarítása után a réteket felszabadították és azokat őszig az állat járta, mivel így pótolták a kevés és silány legelőt. A falvak legtöbbjében évenkénti újraosztással (nyilasosztás) jutottak a réthez. Több helyen nem is egy, hanem több darabban kapták meg rétilletőségüket a jobbágyok. (... „2 nyilasra osztott" — Tápiósáp; „3 nyilas" — Üri.) Tápiószelén és értelmezésünk szerint Menden volt 270