Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

állandó jelleggel birtokba adott rétterület. „Vagyon egy darab réttye, mellyben, ha tavaszit nem vet, 4 ökrű 4 szekér szénát kaszál."

223 A széna mennyisége nagyon változó volt falvanként. Pontosan nem is értékelhetők az eltérések. A mendei 1 szekér széna a legkisebb mennyiség, az újszászi б ökrű nyolc szekér széna, a tápiósági 6 ökrű hat szekér széna a legtöbb az egészheles jobbágyok között. Minden falunál jelzi a vallomás az éves átlagos szénamennyiséget. Általában a 6 ökrű szekér a mérce, de előfordul 4,> sőt 2 is. Tápiószelén a kétlovú kocsit jelölik meg a széna mértékegységeként.

224 Rétje általában csak a jobbágyoknak volt. Ettől tér el Tápiósáp és Űri, ahol kétnyilasra osztott réten 1 szekér szénát takarított a félheles és a gyalog is.

22& 78. kép. A Tápió mente paraszti gazdaságaiban használt főbb kapatípusok, illetve formák: 1. egri, vagy dohánykapa; 2. laposkapa; 3. esztergomi vagy dohánykapa; 4. váci kapa; 5. gömöri kapa; 6. szelei (ceglédi lelet) kapa (gyűjtés, rajz: Ikvai N.). 79. kép. Kapaformák a paraszti gazdaságokban: a) virág- v. dohánykapa (nyél: 85 cm), horoló (122), nagykapa (krumplihoz 102, kopottabb pldny. 102), hegyeskapa (női 102,, férfi 117; Tápióság, 18 084.); b) hegyeskapa (92), vágottkapa (105, Tápiószentmárton, 17 954); c) nagykapa, kézikapa (esztergomi, 95), lapos, vállas horoló (110, Mende„ 19 925.) 271